Egy tinédzser, egy fiatal anya és egy hatvanas éveiben járó asszony története bomlik ki a pszichológiai drámában, akiknek útja pont aznap keresztezi egymást, amikor Prágát ismeretlen eredetű robbanások rázzák meg. A Variety-n debütáló előzetes is megtartja a rövid szinopszis titokzatosságát. A világvége hangulatba magánéleti problémák keverednek, az egyik főszereplőnek a robotkutyájával gyűlik meg a baja, a másik csókolni próbál egy gyümölcsfa ágai között.

Három éven át fejlesztettük ezt a történetet Klára Vlasáková forgatókönyvíróval” – mondta el a rendező a Varietynek. „Ezalatt számos hatás ért minket, szerencsés és kevésbe szerencsés is, ha a világjárványra vagy az ukrajnai háborúra gondolunk. A közelmúlt eseményei a forgatókönyvben leírt helyzetekre kezdtek emlékeztetni, amelyekben a hatóságok ellentmondásokba keverednek egymással, és elharapódzik a káosz.

 

A hangzásvilág is a film sötét hangulatát erősíti, egy sci-fibe illő közeljövőt sejtet, amiben azonban a jelenidejű Prága villamosai és utcaképei is beletartoznak. Grosan első nagyjátékfilmjéről is szót ejtett a Variety cikkében, kiemelte, hogy amíg A legjobb dolgokon bőgni kell egy kamaradráma volt, és nagyrészt egyetlen budai villában játszódott, addig a Hétköznapi kudarcokegy új, szó szerint sokkal nagyobb világot nyitott fel előtte”.

Grosanék nem úgy álltak neki a filmnek, hogy ők most egy sci-fit fognak készíteni. „Engem inkább az érdekelt, hogy egy retrofuturisztikus környezetet teremtsek a három történet számára, aminek következtében a néző elszakad a közvetlen valóságától, és nyitottabbá válik arra, hogy elfogadja ezt a titokzatos természeti jelenséget. Sosem magyarázzuk el, mi történik a városban, szóval sokat kérünk a nézőktől.”

A Hétköznapi kudarcok főszerepeit Nora Klimešová, Beáta Kaňoková és Taťjana Medvecká játssza el, a cseh Xova Film, az olasz Rosamont, a magyar Laokoon Filmgroup és a szlovák Super Film koprodukciójában készült el, a velencei világpremiert követően Magyarországon először a miskolci CineFesten lesz látható, majd október 13-tól vetítik a hazai mozik.