Alex és Simon mindketten háziorvosok és huszonegy éve elválaszthatatlanok. Most azonban Simon megnősül, így legjobb barátja egy igazán emlékezetes legénybúcsút szervez számára. A buli azonban minden lesz, csak nem szokványos: a Balaton partjától egy luxus golf resortig, pókerjátszmáktól vadnyugati kocsmákig sodródik a történet, miközben egy titokzatos széf, egy híres színésznő, egy rendőrnő, egy kommandós és Simon menyasszonya is bonyolítja az eseményeket. A kérdés csak az: vajon kibírja-e a barátság ezt a hétvégét – és lesz-e egyáltalán esküvő?
A Legénybúcsú (16E) Szente Vajk azonos című színdarabjából készült. „A közönségnek készítettük a filmet, ami már amikor megírtam, filmes megvalósításért kiáltott. Nagy öröm számomra, hogy most elkészülhetett. Egy vígjátékot szerettünk volna, de nem felszínes szórakoztatást, hiszen a film egy barátság próbájáról is szól, ahol több évtized közös múltja kerül veszélybe egy hiba miatt. Úgy gondolom, az igazi humor akkor születik meg, amikor a lelkünkből táplálkozik, és képes görbe tükröt tartani esendőségeinknek” – mondta Szente Vajk rendező.
A film 23 forgatási nap alatt, 50 fős szakmai stábbal készült. Operatőre Babos Tamás, szereplői Ember Márk, Fehér Tibor, Kárpáti Rebeka, Kovács Gyopár, Törőcsik Franciska, Csonka András, Nagy Sándor, Csuja Imre, Varga Ádám, Jankovics Anna, Dóra Béla, Varga Csanád, de feltűnik Korda György is. A film producerei Fülöp Péter, Bank Tamás és Borcsik Ferenc.
A Legénybúcsú (16E) december 11-től látható országszerte a mozikban.



