Új előzetes érkezett a független gyártásban készült Paraziták a paradicsomban című filmhez, ami Kasvinszki Attila rendezésében lesz látható. Az első beharangozó videók után, az új előzetes még tovább fokozza a korábban ígért őrületet: Marozsán Erika majd lefolyik a kanapéról, a férje harsány nevetéssel néz szembe a férfival, aki miatt tolószékbe került, a nő terhes testvére pedig parókában őrjöng egy vad buli közepén.
A Paraziták a paradicsomban az olaszországi Gradoban és Budapesten készült, a német drámaíró, Marius Von Mayerburg abszurd komédiája alapján. A történet főhőse Betti (Marozsán Erika), aki a nemrég tolószékbe került férjével (Kovács Krisztián) él együtt, egy nap azonban beköltözik melléjük a nő terhes húga (Pető Kata) és megjelenik az a férfi (Rába Roland) is, aki a balesetet okozta.
A furcsa figurák feltűnésével az őrület egyre csak tetőzik, ahogy ezt az alábbi előzetesben is belengetik az alkotók: vad bulik, groteszk beszélgetések, az idegösszeroppanás szélén álló főhősök egymásra ordítanak, miközben üvegeket törnek szét a másikon vagy extázisban táncolnak. A Paraziták a paradicsomban szeptember 27-én kerül a hazai mozikba, itt írtunk róla a nagy őszi-téli filmdömpingről szóló sorozatunkban.
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.
4 órán belül végez az áldozatával, ha a lábát vagy az ujját marja meg. De ha az arcot vagy a törzset, akkor 20 percen belül beáll a halál. Figyelj jól, mert ez a rész vonatkozik rád.