Az esemény Alfonso Cuarón Roma című filmjével indult, amelyet az Oscar-díj nyertes látványtervező, Eugenio Caballero vezetett be. A szakember másnap előadást is tartott a közönségnek. Kiemelte: ,,A látványtervezés a filmkészítés egyik kulcspontja. Számomra a látvány nem egy esztétikai fogalom, hanem elbeszélésmód. Nem csak arról szól, ahogy kinéz, hanem az a fontos, hogy minden amit a képen látunk, a rendezői szándékból ered, a történetmesélést segíti.”

Szerda este a Cameraperson című dokumentumfilmet vetítették, amit a film készítője, az amerikai rendező-producer-operatőr, Kristen Johnson prezentált. Mesterkurzusán arról beszélt, hogy az operatőrnek nem szabad tartania a megfigyelő helyzettől: ,,Néha kényelmetlen dolog nézni, ahogy az is, ha téged figyelnek. De az ilyen szégyenlősséget nem szabad kimutatni filmkészítés közben. A látással sokkal többet tanulhatunk, mint a szavakból.”

Kristen Johnson: Cameraperson

Csütörtökön az ukrán filmrendező, Sergei Lozina tartott érdekes előadást arról, hogyan érdemes nekikezdeni a forgatásnak. Este The Trial című filmje került a Cinema Lumiére vásznára, ahol a Szlovák Filmklubok Egyesületének díját is átvehette. Péntek este Michael Haneke állandó vágója, Monika Willi tartott mesterkurzust a történetalkotásról: ,,Haneke fejében már azelőtt kész a film, hogy elkezdődne a forgatás. Kronologikusan szeret vágni, a muszter már a filmezés közben összeáll a naponta leforgatott anyagokból. Ez szemben áll a legtöbb rendező munkamódszerével, akik minden anyagot összegyűjtenek, hogy csak a végén válogassák ki a legjobbakat a vágószobában.”

A szombati programot Phedon Papamichel operatőrnek szentelték, aki mesterkurzusa mellett személyesen mutatta be Alexander Payne Nebraska című filmjét, ami összesen 6 Oscar-jelölést kapott. A rendezvényen a meghívott filmes iskolák képviselői, így az SZFE diákjai is bemutatták projektjeiket.

Forrás / Borítókép: VFF