Hogyan terjedtek el Magyarországon a számítógépes játékok és más szoftverek? Hogyan indították be a hazai számítógépes életet lelkes fiatalok egy olyan korban, amikor a nyugaton készült szoftvereket még nem lehetett itthoni boltokban kapni, és a számítógépeket is legtöbbször csempészve kellett az országba juttatni? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk majd.

A film készítői az Indiegogo-n indítottak közösségi finanszírozási kampányt, hogy támogatókat gyűjtsenek a film elkészítéséhez. A kampány erősen indult, az első három nap alatt a kitűzött 10 ezer dolláros cél harmadát már meg is haladta a támogatások összege. Több mint egy hónap van még hátra, ez alatt kell összejönnie a maradék összegnek ahhoz, hogy a készítők el tudják kezdeni a forgatásokat, és elkészülhessen a film.


A támogatók, azon kívül, hogy hozzájárulhatnak a magyar számítógépes élet egy izgalmas, és soha vissza nem térő korszakának dokumentálásához, különböző ajándékokat is kapnak támogatásukért cserébe. Érdemes minél előbb meglátogatni a kampány oldalát, mert egyes támogatói csomagok csak limitált példányszámban érhetőek el. A filmben való megjelenést biztosító Filmsztár csomag öt helye például két nap alatt betelt, emiatt még plusz öt helyet tettek elérhetővé. De az 'Associate Producer' csomagból is, ami az egyik legnagyobb, már csak 3 darab szabad. És a stábvetítésre és stábbuliba szóló meghívókból is csak limitált példányszám áll rendelkezésre.

Ide kattintva találod meg a film Indiegogo-kampányát.