Vendégeinkkel először is a magyar animáció utóbbi években az annecy-i fesztiválon elért számos sikerét – versenyszereplések között az Amok, a 27 és a Kojot négy lelke díjazásait –, és a magyar animáció helyzetét tekintettük át. A nemzetközi siker összetevői kapcsán Pesti Ákos kiemelte: „Nagyon fontos, hogy 2024-ben a kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet és a szakmai képviselők közösen létrehoztak egy animációs stratégiai megállapodást, ami pont azzal foglalkozik, hogy azokat a hagyományokat, amire építhetünk, és azt a tudást, amivel jelen pillanatban rendelkezünk, úgy tudjuk megfelelően becsatornázni, hogy a jövőben is sikeres legyen a magyar animáció.

Kitértünk a MOME animációs szakának jelentőségére is, melynek diploma­filmjei évről évre visszatérő versenyzői a fesztiválnak, valamint Dr. Takács Ildikó rávilágított, hogy más magyarországi egyetemek, mint a METU animációs képzése is egyre erősebben képviselteti magát a fesztiválon. Kiderült az is, hogyan vonták be már a kezdetektől ezeket az intézményeket is a magyar díszvendégség szervezésébe.

Ahhoz képest, hogy nem egy hatalmas ország vagyunk, erős hatással bírunk az animációs iparra” – mondta Takács Ildikó, emlékeztetvén például arra is, hogy Annecy-ben épp negyven évvel először egy magyar egész estés animáció, Gémes József Daliás idők című filmje kapta meg azt a Kristály-díjat, amit korábban csak kisfilmeknek ítélték oda.

Az Annecy-i Magyar Animációs Díszvendégség kreatívja / Fotó: NFI

Megbeszéltük azt is, hogy mennyiben a hazai animációs szakma nemzetközi presztízsének eredménye és mennyiben diplomáciai munka folyamata, hogy idén Magyarország kapta a megtisztelő felkérést a díszvendégségre, amelyet a korábbi években olyan országok töltöttek be, mint Portugália, Mexikó és Japán. Egy kis történeti áttekintés során választ leltünk arra, hogy egyáltalán honnan számítjuk a magyar animáció 111. évfordulóját, és arra is, hogy miért nem a 110. évben került sor az annecy-i díszvendégségre.

A kiemelt fesztiválszereplés hosszú távú céljairól Anikó elmondta: „Arra törekedünk, hogy Annecy-ban olyan kezdeményezéseket, programokat indítsunk el, amiknek nem csak a fesztiválon van jelentősége, hanem a magyar animációra hosszú távon hatással van. Lesz például angol nyelvű animációs iparági weboldal (Hunimation), és el is indult két social médiacsatorna angol nyelven a magyar animációról. Hiszünk abban, hogy a magyar animációnak nagyon komoly nemzetközi elismertsége van, de hogy ezen még lehet növelni, és tényleg még több olyan koprodukciót, szervizmunkát Magyarországra hozni, ami tovább segíti az iparág fellendülését.

Az annecy-i magyar program a hagyomány mellett a modern animációra is igyekszik hangsúlyt fektetni: klasszikus filmek retrospektív vetítései mellett egy dóm várja majd a látogatókat immerzív tartalmakkal és az AI-ról szóló beszélgetésekkel. Megtudtuk, milyen panelbeszélgetéssel készülnek az iparági szereplőket célzó MIFA programon belül. Megbeszéltük a nemrég lezajlott első Magyar Animációs Pitch Fórum tanulságait, amelynek nyertesei Annecy-ben mutathatják majd be terveiket a nemzetközi szakma képviselői között.

Az első Magyar Animációs Pitchfórum / Fotó: Hunimation

Kiderült, hogy Magyarország díszvendégként való részvétele nem jelentett automatikus előnyöket – például a versenyprogramba vagy a zsűribe is ettől függetlenül választották be a hazai képviselőket. A szervezés kapcsán pedig minden programba bekerülő elemnek meg kellett felelnie az Annecy fesztivál magas minőségi elvárásainak, ennek és a teljes delegáció mozgatásának, elszállásolásának kihívásairól is meséltek a szervezők, kiemelve, hogy Annecy városát láthatólag egyre jobban kinövi ez a nagy nemzetközi fesztivál.

Részletesen átvettük a különböző programpontokat, köztük egy kültéri kiállítást, amelynek során a magyar animáció ellepi a város utcáit, de még a vendéglátó helyeit is. Emellett egy külön kiállítást is terveznek, amely a kortárs animációt mint képzőművészeti ágat helyezi a középpontba.

Megtudtuk, hogy dokumentumfilm is készül Magyarország annecy-i jelenlétéről, valamint a magyar animáció 111 éves történetéről, amely átfogó képet ad a hazai animáció múltjáról és jelenéről. Magyarország vizuális arculata az Annecy fesztiválra – amelyet Szabó Levente tervezett, és egy nyúl karakter áll a középpontjában – kiemelkedően pozitív fogadtatásban részesült a fesztivál szervezői részéről. Emellett olyan animációs előzetesek is készülnek, amelyek híres magyar nyúlkaraktereket vonultatnak fel. 

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva és elérhető a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán hallgathatók.