Több mint tíz évvel A vizsga után, jóval nagyobb költségvetéssel és még több ambícióval készült el A játszma. Az eredeti csapatból – Köbli Norbert producer, a főszerepben Nagy Zsolt, Kulka János, Hámori Gabriella és Scherer Péter – mindenki csatlakozott a folytatáshoz, kivéve a rendezőt. Bergendy Pétert Fazakas Péter, a Para, a Szabadság - Különjárat rendezője váltott. 

“A játszma életem legnagyobb kihívása volt” – mesélte nekünk Fazakas Péter, akivel a film készítésének körülményeiről beszélgettünk. Kíváncsiak voltunk milyen volt átvenni A vizsga stafétáját, elmondása szerint nem először történt meg, hogy “Bergendy Péter levetett kabátját magára vette”. Számára A játszma egy önmagában érvényes film, aminek az előtanulmánya a 2011-es dráma. 

Az 50-es évek nyomasztó világa után egy színesebb, felszabadultabb 60-as éveket akartak bemutatni, ami nem feltétlenül hitelesen tükrözi a kor valódi hangulatát, viszont izgalmasan ütközik a rejtélyes történettel. A ‘modern’, mint bűvszó gyakran előkerült Köbli Norberttel, amikor a műfajon, a stíluson, a látványvilágon gondolkodtak. 

Nagy Zsolt és Fazakas Péter / Fotó: Szvacsek Attila

Részletesen elmesélte, hogyan lett kiválasztva a szereplők ruhája, budai villája, a lakásban található festmények, még a polcon lévő könyvek is tovább építették a szereplők karaktereit. Fazakas szerint Nagy András operatőr a 60-as évekbeli Budapestnek egy ritkán látott, modernebb arcát volt képes megmutatni. A beszélgetés során a film további kreatív alkotócsapata, Vinnai Petra látványtervező, Kemenesi Tünde jelmeztervező és Asher Goldschmidt zeneszerző munkáját is kiemelte. 

Kíváncsiak voltunk, mennyire volt testileg és lelkileg megterhelő Kulka Jánosnak eljátszania a saját betegségét. “János dolgozni akar” – mondta a rendező, és elmesélte, hogyan ugrott be színész a hideg tóba a kaszkadőre helyett. A színészi csapat egyetlen új tagja, Staub Viktória majdnem lecsúszott a titokzatos Abigél szerepéről, de Fazakas ragaszkodott hozzá, a színésznő hajkurászása több álmatlan éjszakát is okozott neki. Mesélt a filmes referenciákról, A mások élete és a Budapesten forgatott Vörös veréb hatásáról, és persze felmerült A játszmában konkrétan megidézett, ikonikus magyar film is.

Fazakas Péter, Kulka János és Staub Viktória / Fotó: Szvacsek Attila

A beszélgetés végén egy kicsit visszanéztünk a múltba, amikor Péter még a geofizika és a vulkanológia vonzotta. Kiderült, hogy a kémek iránti érdeklődés családi vonzalom, nagybátyja fordította John La Carré híres kémregényeit. Zárásként szóba jött első filmje, a Para is, aminek ma már inkább a hibáit látja, és sokkal inkább A játszmát tekinti az igazi elsőfilmjének.

Menetrend:

  • 00:00 - A vizsga stafétája
  • 12:00 - Budapest új arca
  • 15:00 - Mit árul el Jung Andrásról és feleségéről a festmények a falon? 
  • 20:00 - Kulka János visszatérése
  • 22:40 - A stroke jelenet felvétele
  • 29:00 - András és Éva kapcsolata
  • 36:00 - Staub Viktória
  • 45:00 - Meztelen Nagy Zsolt a plakáton
  • 48:00 - A Megáll az idő és más rejtett utalások, referenciák
  • 01:02:00 - A geofizikától a filmrendezésig
  • 01:06:00 - Para
  • 01:14:00 - Nagy András operatőr legnagyobb kihívásai
  • 01:17:00 - Következő filmtervek
  • 01:19:00 - Zene, vágás, jelmez

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor, a Spotify, az Apple és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.