Vincze Teréz, a Szerző a tükörben című kötet szerzője az MTI-nek elmondta: a könyv első felében a két kulcsfogalomnak, a szerzőiségnek és az önreflexiónak a filmelméletben és a filmtörténetben betöltött változó szerepét járja körbe, második felében pedig két példán keresztül mutatja be, hogy milyen új módon fonódik össze ez a két fogalom a kortárs filmművészetben. Az egyik példa Michael Haneke osztrák rendező életműve (különös tekintettel A rejtély című filmjére, amelynek egyik képe látható a könyv borítóján), a másik a kortárs iráni film a kilencvenes évekig visszamenőleg.
A szerzőiség - vagyis a rendezőnek a film egészét meghatározó alkotóként való megjelenése - és az önreflexió - az alkotó önmagához való viszonya - különös összefonódása figyelhető meg a kortárs iráni filmben - folytatta Vincze Teréz. Amellett, hogy az iszlám kultúra és művészet mindig is törekedett "egyetlen motívumban megcsillantani az igazság egészét", a jelenlegi politikai környezet a cenzúrával arra készteti a rendezőket, hogy áttételesen, "tükröződéseken keresztül" mondják el kritikájukat - magyarázta a szerző. A tárgyalt iráni filmek egy részét Magyarországon is bemutatták, így aki ismeri például Abbasz Kiarosztami filmjeit, a könyv elolvasása után új nézőpontból tekinthet rájuk - tette hozzá.
Vincze Teréz a filmtudományi sorozatról elmondta: ahogy ez a kötet a 2009-ben megvédett doktori disszertációjának átdolgozott változata, úgy a továbbiakban is valamilyen kutatáshoz kapcsolódó tanulmányokat kívánnak publikálni a Metropolis Könyvtárban. Mint mondta, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1994-ben indított filmtudományos képzés mostanra "kitermelt" egy kutatói réteget, eredményeiket azonban a könyvkiadás jelenlegi helyzetében nem tudnák máshol publikálni. A várhatóan évente egy kötettel bővülő sorozatot így a jövőben is a Metropolis folyóirat szerkesztői szerkesztik, akik egyúttal mind kötődnek az egyetemi műhelyhez - mondta.
A terv szerint a magyar szerzők magyar filmtudományos eredményeit publikáló sorozat következő kötete Gelencsér Gábor nagyszabású filmtörténeti munkája lesz, amelyben a szerző az 1945 és 1995 között készült irodalmi adaptációkat vizsgálja meg.
A Szerző a tükörben című, a Kijárat Kiadó és a Metropolis folyóiratot is kiadó Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány gondozásában megjelent kötetet kedd délután mutatják be a folyóirat szerkesztői a budapesti Uránia mozi kávézójában.