A napokban fejezte be Rengeteg című filmjének forgatási munkálatait Fliegauf Benedek. A mindössze 12 nap alatt leforgott, kilenc epizódból álló mozi alapjául a rendező saját novellái szolgáltak, melyek jellegzetessége, hogy kizárólag dialógusokból állnak, minden magyarázó illetve leíró rész nélkül.

A közel negyedszáz amatőr szereplőnek azonban csak nagy vonalakban kellett a novellák tematikáját és dramaturgiai vonalvezetését követnie, a film nagy mértékben épít az improvizációra. A rögtönzéses színészi játék, ill. a videó nyersanyag nem véletlen: a Filmművészeti Egyetemre idén felvételt nyert Fliegauf a saját Dogma-filmjét akarja megcsinálni.

A Beszélő fejekhez hasonlóan, a Rengeteg is nagyrészt "beszélő fejeket" mutat majd, ám az új filmben a monológokat dialógusok váltják fel, és a szereplők közti kapcsolatok érzékeltetését vágóképek beillesztésével oldják meg az alkotók. Az ily módon kissé összetettebb struktúrájú film jóval hosszabb is lesz mint elődje, Fliegauf 110 percben határozta meg a minimális vetítési időt, ám ez a vágószobában még jelentősen változhat, a rendező szerint csak fölfelé.