A legjobb film díját és Rév Marcell munkájáért a legjobb operatőr díját is elnyerte Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje a szeptember első hetében megrendezett 5. Medgyesi Közép-Európai Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendezvényen hét ország - Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia - filmjei mutatkoztak be, melyeket egy nemzetközi zsűri döntése alapján díjaztak.
A legjobb rendezőnek járó díjat Lukasz Palkowski lengyel rendező kapta, Istenek című filmjéért, melynek főszereplője a legjobb alakításért járó elismerést is elvitte. A közönségdíjat a Sötét völgy című osztrák- német film nyerte, melyet Andreas Prochaska rendezett.
Mundruczó Kornél filmjét nemrégiben az Európai Filmakadémia jelölte közönségdíjra, ahol egy online szavazás dönti el, hogy a 10 jelölt film közül melyik kapja meg a díjat. A verseny még tart, a szavaztokat ITT lehet leadni!
(forrás: Magyar Filmunió / Magyar Nemzeti Filmalap/ Erdély Online)
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.