Az MMK Kuratóriuma 2009. november 26-án pályázatot írt ki egészestés fikciós filmalkotások szelektív támogatására (vissza nem térítendő támogatás, 2009/II. – 2010/I. összevont pályázati szakasz). A pályázatok benyújtásának határideje 2010. január 20. volt.

A gyártási pályázat elbírálásának menete: az MMK kuratóriuma által felkért szakkollégium - melynek tagjai: Szilágyi Ákos elnök, Medvigy Gábor, Németh Gábor, Schubert Gusztáv, Varga Balázs - a forgatókönyvek értékelésére meghatározott értékszempontok szerint pontszámokat adott. Egy produkció az összes értékelési szempont alapján max. 110 pontot kaphatott, melynek átlagát vették, és így alakult ki a tervek forgatókönyv minősítés szerinti sorrendje. A döntésnél a maximális pontszám 60 %-át elérő filmterveket vette figyelembe a kuratórium.

A filmtervek pénzügyi megvalósíthatóságát tekintette át az a vizsgálat, mely a költségvetés realitását, a csatolt további támogatási szerződéseket, ígérvényeket, a behozott külső források, koprodukciós beszállások nagyságrendjét értékelte. A kuratórium végleges döntésekor összességében a következő szempontokat mérlegelte: a forgatókönyv minősítése, a megvalósíthatóság pénzügyi feltételei,  az alkotói életút, az első filmesek pályára állítása, műfaji sokszínűség, különös tekintettel a széles közönség-érdeklődésre számot tartó tervekre.

A kuratórium döntésénél tekintettel volt még az idei szűkös forrásokra, a kuratórium-váltás körülményeire, a szakma folyamatos működésének fenntartására.

A pályázat keretösszege 500 millió Ft volt. Ebből a kuratórium 465 millió Ft-ot ítélt meg a fikciós filmek gyártásának támogatására. (A demóanyag elkészítésére nyújtott támogatás esetén, annak benyújtása után hoz végleges gyártási döntést a kuratórium.) Ezen túlmenően a filmterv-fejlesztési keret terhére 18,5 millió Ft filmterv- és forgatókönyv fejlesztési támogatási lehetőséget biztosított.  (A kuratórium a fejlesztési támogatás felajánlásával lehetőséget kíván biztosítani az eredményesebb pályázatra.)

A gyártási pályázat keretében a gyártási folyamat tervezhetősége, a partnerek felkutatása, a körültekintő előkészítés érdekében szándéklevél kibocsátására is pályázatot lehetett benyújtani. Tekintettel arra, hogy a szándéknyilatkozatok 2011 és 2012 évre vonatkoznak, a Kuratórium úgy döntött, hogy azok kibocsátását, jóváhagyását, a jelenlegi kuratórium ajánlásával, az új kuratórium döntésére bízza.

A támogatott filmtervek listája:

Szabó István: Az ajtó 50 000 000 (magas kltsgvetésű, már támogatott film)
Gothár Péter: A bányamosodás 100 000 000        
Bodzsár Márk: Örök béke 5 000 000 (demo anyag elkészítésére)
Mátyássy Áron: Víkend 60 000 000    
Ujj Mészáros Károly: Liza a rókatündér 5 000 000 (demo anyag elkészítésére)
Szász Attila: Zoe 25 000 000    
Hules Endre: A halálba táncoltatott lány  25 000 000
Fazekas Csaba: Swing  50 000 000
Rudolf Péter: Üvegtigris 3 55 000 000

Makk Károly: Igy ahogy vagytok 25 000 000    tv filmből játékfilm
Pacskovszky József: A vágyakozás napjai    5 000 000 tv filmből játékfilm

Szabó Simon: Tüzet viszek 2 500 000    filmterv fejlesztésre
Mispál Attila: A dög 2 500 000 filmterv fejlesztésre
Zomborácz Virág:  Utóélet 2 500 000 filmterv fejlesztésre
Salamon András: Puha szárnyakon 2 000 000 filmterv fejlesztésre
László Péter: Ádámcsutka  1 000 000    forg.könyv fejlesztésre
Erdélyi Dániel: Az egymillió dolláros megbízás - SOS Szerelem 2.    1 000 000    forg.könyv fejlesztésre
Gál Péter: A pálya szélén   1 000 000    forg.könyv fejlesztésre

Waliczky Tamás: Tom Tomicki kalandjai demo III    15 000 000 animációs film

Kálomista Gábor: Szíven szúrt ország I-II.    15 000 000 dokumentumfilm
Forgács Péter: Német egység a Balatonnál    15 000 000    dokumentumfilm
Szalay Péter: Nincs parancs            10 000 000    dokumentumfilm
Groó Diana: Regina Jonas            5 000 000    dokumentumfilm
Papp Gábor Zsigmond: A szovjet levelezőpajtás    3 000 000 dok.filmterv fejlesztés
Szomjas György: Muzsikás- Isztambul- Pécs    3 000 000    dok.filmterv fejlesztés

SZFE rendezők: Grimm 18            halasztott    érintettség*
Kamondi Zoltán: örökkön örökké (Betty mystic)    halasztott    érintettség*
Szekeres Csaba: Boldog vagyok beléd        halasztott    műfaji újragondolás
Koltai Róbert: Magic Boys            halasztott    rendező által elfogadott véglegesre vágott kópia benyújtása

* A jelenlegi összeférhetetlenségi szabályok érvényesülnek abban az esetben, ha a szakkollégiumi tag érintettsége esetén nem vesz részt a döntési javaslattételben, de emiatt morális aggályok merülhetnek fel. Erre tekintettel a kuratórium halasztott döntést hozott.

A döntések hátteréről bővebben a jövő héten számolunk be.