A Free SZFE Magyarországon egyedüliként indít Genderelmélet, biopolitika, közösség képzést, amely együttesen elméleti, politikai, művészeti és történeti fókuszú. Mindenfajta biopolitikai diszkriminációval szemben mélységesen kritikus; a felszabadulás meglévő stratégiáit kutatja, és igyekszik újakat kidolgozni. Antiesszencialista, antifasiszta, antikapitalista. Foglalkozik a társadalmi nemek lélektani és történeti konstrukciójával; a „queer”-rel mint életmóddal, lelki valósággal, egyszersmind politikai és jogi kategóriával; a szexuálpolitikával és az etnikai elnyomással. Bevezetést nyújt az aktivizmusba; kiemelt figyelemmel kezeli a magyar szexuális és etnikai kisebbségek (elsősorban a cigányság) történetét, traumáit és harcait. Bemutatja a politikai akaratképzésben, a közösségiesülésben, a múlt archiválásában és az önkifejezésben is alkalmazható művészeti gyakorlatokat; színházi, filmes, irodalmi, új médiás, újságírói műhelyfeladatokon keresztül ilyen gyakorlatokban való tevékeny részvételre nyújt lehetőséget.
Idén először elindítják színészképzésüket, amely az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetem színészpedagógiai hagyományain alapszik, azokat viszi tovább, miközben alakítja, változtatja, reformálja és megújítja azt. Nincs a világon olyan színészképzés, ami akárcsak egy alkalmi szerződést is ígérne. Így ők sem ígérhetünk sikeres pályát és jó szerepeket, azt viszont ígérik, hogy a Freeszfe színészhallgatói olyan tudást és készségeket szereznek a négy év alatt, mely minőségében a legmagasabb szintű. Terveik szerint olyan színészeket fognak nevelni, akik bármiféle színházi formában, bármilyen műfajban megállják a helyük. A képzést 11 színház igazgatója mentorként kíséri végig: Barnák László, a szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Berzsenyi Bellagh Ádám, a budaörsi Latinovits Színház igazgatója, Béres Attila, a miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Borgula András, a budapesti Gólem színház művészeti vezetője, Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője, Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata társulatvezetője, Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője, az Örkény Színház társulata, Sztarenky Pál, a Pinceszínház igazgatója. A színészi hivatás Magyarországon szűk, jól körülhatárolható területen gyakorolható: a Freeszfe ezért megnyitja a színészosztály előtt a szakmába vezető csatornákat, összeismerteti a tanulókat a hazai színházi világgal, és annak szereplőivel.
Cinema veríté néven indítanak dokumentumfilmes és dokumentarista játékfilmes rendező osztályt, amely képzés fókuszában a valóság alapú történetmesélés áll. A kurzus célja, hogy a hallgatók elsajátítsák azokat a filmkészítési technikákat és narratív stratégiákat, amelyek révén a kortárs társadalmi jelenségeket, problémákat és feszültségeket kreatív módon, ugyanakkor szociálisan érzékenyen és művészi igénnyel tudják megjeleníteni. Olyan filmes látásmódot kínálunk, amely a jelen társadalmi folyamatait – rejtett élethelyzeteit, hétköznapi drámáit – játékfilmes és dokumentarista eszközökkel közelíti meg. A képzés során gyakorlati és elméleti modulok váltják egymást: a hallgatók egyfelől filmrendezést tanulnak, saját projekteket, rövidfilmeket-kísérleteket és vizuális tanulmányokat készítenek másfelől filmelméleti és társadalomtudományi kurzusokon vesznek részt.
Színházi és filmes zeneszerzés képzésük azoknak szól, akik a zenén keresztül szeretnének kapcsolatba kerülni a színház, a mozgókép és más médiumok világával. A gyakorlatorientált kurzus célja, hogy a hallgatók biztonsággal tudjanak alkotni különféle műfajokban, különböző technikai és dramaturgiai elvárások mentén – egyaránt legyen szó képről, szövegről vagy mozgásról. A képzés során a résztvevők kollektív és egyéni improvizációs gyakorlatokon, közös szemináriumokon és egyéni órákon keresztül fejlesztik saját zenei nyelvüket, valamint megismerkednek a hangszerelés, a digitális zeneírás és a stúdiómunka alapjaival is. Külön hangsúlyt kap a kreatív és alkotói gondolkodás fejlesztése: hogyan lehet eredeti ötleteket megfogalmazni, együttműködni rendezőkkel, vágókkal, alkotótársakkal – és mindeközben hűnek maradni a saját zenei világunkhoz.
Az oktatók listája folyamatosan bővül, a teljesség nélkül néhány név: Báron György, Hajdu Szabolcs, Ascher Tamás, Csáki Judit, Karsai György, Gálffi László, Jákfalvi Magdolna, Janisch Attila, Földényi F. László, Schwechtje Mihály, Gelencsér Gábor, Pogátsa Zoltán, Gigor Attila, Szászi Petra, Márkos Albert, Dargay Marcell, Pálfi György.
Induló képzések és osztályvezetőik:
- Genderelmélet, biopolitika és közösség (osztályvezető: Sipos Balázs)
- Színészképzés (Ascher Tamás, Forgács Péter)
- Cinema vérité (Schwechtje Mihály, Haragonics Sára, Fuchs Máté, Török Marcell)
- Filmes alapképzés (Hajdu Szabolcs)
- Alkalmazott zeneszerzés (Szászi Petra, Márkos Albert)
- Sorozatíró (Szirmay Ágnes, Nyáry Pál)
- Filmelemzés és kritikaírás (Báron György)
- Szabad Megszólalás (Berecz Bea, Hernádi Kriszta)
- Művészeti kommunikáció és menedzsment (Veszprémi Judit)Induló műhelyek:
- Ifjúsági drámaprogram
- Filmműhely középiskolásoknak
- Ifjúsági színészműhely
- Ifjúsági íróprogram
- Senior színjátszócsoport
- Felnőtt színjátszócsoport
Minden programra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. A képzésekre augusztusban tartanak felvételiket.