A Luminus Film csapata, vagyis Kis Xavér és Nagy Dániel rendezők, valamint Magyari Zsombor, operatőr-vágó és Csenger Nándor zeneszerző, gyártásvezető, az állandó online jelenlét és a videók tömeges gyártásának ellentmondásaira, káros hatásaira akar rávilágítani Félmillió szempár című alkotásukkal. A díszbemutatót január 21-én, pénteken 18 órakor tartják a szolnoki TiszapArt Moziban, majd ugyanettől az időponttól online is elérhető lesz a Resonance Cinema Youtube-csatornáján.

A történet középpontjában Nikolasz áll, aki megelégeli egyhangú és szürke életét. Youtube csatornát indít azzal a céllal, hogy népszerűségre és elismertségre tegyen szert. Amilyen gyorsan ível felfelé Youtuber karrierje, olyan gyorsan romlanak a tanulmányi eredményei. Barátját, Milánt is bevonja a folyamatokba, aki lelkesen segít neki, hogy még feljebb tornázzák a videók nézettségét.  nem látott módon lője az egekbe a nézettséget. Bartus Botond, a Békéscsabai Jókai Színház Színi Tanodájának 21 éves növendéke alakítja a főszereplőt, aki egyre szélsőségesebb dolgokra vetemedik a hírnév érdekében. 

 

A Félmillió szempár egy igen aktuális problémakörre, a fiatalok olykor elkeserítően toxikus netes világára hívja fel a figyelmet, egy antipatikus főhős szemszögéből mutatja be ennek az életmódnak a dilemmáit, a felelősségvállalásra és tetteink következményeire fókuszál. Olyan témákon keresztül érzékenyít, mint az emberi kapcsolatok minőségének fontossága, a kreativitás hangsúlyozása, vagy a haszontalan online jelenlét.

A kisjátékfilm a Resonance Cinema projekt keretében készült el, a Szolnoki Városfejlesztési Zrt. és a TiszapArt Mozi támogatásával. Az Európai Unió által finanszírozott projekt célja a mozis közösségek összefogása, tapasztalatok megosztása azáltal, hogy különböző kulturális tartalmakat kínálnak a művészmozik tereiben és platformjain.