A Shooting Stars Program 1998-ban vette kezdetét Berlinben, azzal a céllal, hogy saját országukban már neves fiatal színészeket az európai piaccal is megismertessen. A programba a European Film Promotions tagjai válogatják be a résztvevőket, elsősorban azokból az országokból, ahol évente nem készül több film 30-nál, emiatt kevesebb fesztiválon képviseltethetik magukat. Az idei 21 berlini tehetség közül kilencen most (idén először) Portugáliában is bemutatkoznak a közönség és a sajtó előtt legutóbbi filmjükkel, melyek közül hat a fesztivál versenyprogramjában szerepel.
A setúbal-i prezentáció az idei Touring Shooting Stars első állomása lesz. A házigazda Marisa Cruz, a portugál színésztehetség, aki hazájában fogadja kollégáit. A tengerparti városban tartott rendezvényen megvitatják a fiatal európai filmszínészek lehetőségeit és problémáit is.
A Shooting Stars kezdete óta a 148 résztvevő közül sokan tudták kamatoztatni a program által kínált lehetőségeket. Több figyelem terelődött rájuk saját hazájukban, valamint nemzetközi szinten is hírnevet szerezhettek. Néhányan később külföldi produkciókba is bekerültek.
A portugál túra résztvevői: