A CineLink Industry Days oldala szerint az idei válogatásban nagy hangsúlyt fektetnek olyan női szerzők és producerek munkáira, akik összetett női karaktereket jelenítenek meg, miközben az anyaságról, az abortuszról, az identitásról és az egyenlőségről gondolkodnak. A nyolc filmtervet tartalmazó válogatásban elsősorban feltörekvő alkotókkal találkozhatunk, akik vagy első filmjüket mutatják be a CineLink koprodukciós piacon, vagy első filmjük nagy sikert arattak a nemzetközi fesztiválokon.

A filmtervet múlt tavasszal beválogatták a pályakezdő film- és sorozatkészítőket támogató MIDPOINT Institute szkript- és projektfejlesztő programjába is. 

Gyimesi ahogy az Affrikátában, most is anyai érzésekről és dilemmáról készít filmet. A Puha órák főhőse Ilona, akinek szembe kell néznie a társadalmi tabukkal és vissza kell szereznie életét, miután tíz éve eltűnt fiát gyászolja.

A puha órák egy pszichodramatikus technika neve, amit leginkább gyerekek gyászfeldolgozásában használnak. A rendező korábbi interjúnkban azt mesélte, hogy a film főhőse, ugyanúgy, mint az Affrikátáé, egy 50-es évei végén járó nő. "A fia tíz évvel ezelőtt külföldön tűnt el. Amikor a nő volt férje ismét apa lesz az új barátnőjétől, a főhős teljesen szükségtelennek, haszontalannak kezdi érezni magát és fékezhetetlen vágy támad benne, hogy megtalálja az eltűnt fiát, bármi is annak az ára. Ahogy közeledik az új gyermek születése, a nő úgy szakad el egyre jobban a valóságtól, míg végül felfedezni véli a fiút egy vadidegenben. Mégis, ebben a kapcsolatban biztonságos körülmények között élheti újra nemcsak az anyaságot, de saját nőiességét is, és ami ennél fontosabb, hogy megszületik benne a mindennapi bizonytalanságra épülő életszakasz lezárásának igénye.” Gyimesi a Puha órákat korábbi filmjei, az Affrikáta és a Negyven év ötvözeteként fogja fel.

A főszerepet most is Kováts Adél alakítja majd, a magyar, francia, szlovák koprodukcióban készülő film producerei pedig Petrovits Genoveva (Kino Alfa), Edyta Janczak-Hiriart (Kometa Films France), Barbara Janišová Feglová (Hitchhiker Cinema).

Az Affrikáta jelenleg is elérhető az RTL+ streamingszolgáltató műsorán.

Borítókép: Császár Dániel