Francia filmdíjak Salamon Andrásnak

Nagy sikert aratott Salamon András rövidfilmje, a Meséld el… az észak-franciaországi Amiens-ben november 16-án véget ért nemzetközi seregszemlén – tudatta a Magyar Filmunió.  A 28. alkalommal megrendezett fesztivál több mint 66 ezer látogatója 300 mozgóképet ismerhetett meg.

A rövidfilmek versenyében mutatták be Salamon András ötperces alkotását, amely a verseny legjobbjának járó Arany Orrszarvú díj mellett a katolikus világszervezet, a SIGNIS – zsűrijének elismerő oklevelét is elnyerte. A fesztivál hivatalos díjai mellett további három díjjal méltatták a magyar rövidfilmet.


Meséld el...


A Delta nyerte a Los Angeles-i magyar filmfesztivál fődíját

Az MTI értesülései szerint szerda este egy budapesti étteremben adták át az október közepén megrendezett Los Angeles-i magyar filmfesztivál díjait.

A vacsorával egybekötött ünnepségen Sipos József, az Eszter hagyatéka, Márai Sándor azonos című regénye alapján készült filmrendezője a közönségdíjat vehette át, a Deltának ítélt fődíjat Mundruczó Kornél nevében Petrányi Viktória producer vette át.

A díjakat Bunyik Béla, az idén nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál alapítója és fő szervezője és Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára közösen adták át.


Delta


Kanadai-magyar beszélgetés a film társadalmi szerepéről

Michaëlle Jean főkormányzó asszony és Jean-Daniel Lafond úr magyarországi állami látogatásának egyik programja a filmművészethez kapcsolódik. Kanadában és Franciaországban Lafond urat elismert dokumentumfilm készítőként tartják számon. A rendezvény célja, hogy Lafond úr kanadai és magyar filmkészítőkkel együtt érdembeli eszmecserét folytasson a film és a társadalom kapcsolatáról.

Lafond úr A művészet számít elnevezéssel fórumsorozatot indított, ahol díjazottak, művészek, tudományos szakemberek és a hivatali élet szereplői izgalmas eszmecserékben vesznek részt, megosztva egymással a kultúra és társadalom területén szerzett tapasztalataikat, véleményüket.

A budapesti beszélgetésre 2008. november 25-én, este héttől kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában.


Kortárs drámafesztivál szlovén filmprogram

A Kortárs Drámafesztivál Budapest idén első ízben vendég ország programjában egy nagy ívű kísérőprogramot is megvalósít. Ennek részeként november 24-28. között szlovén filmek kerülnek levetítésre a KINO-ban, lesz nyaralós thriller, színházi rendező magánéleti drámája és szürreális road-movie.

A fesztiválról bővebb információ itt található.


Gilles Deleuze: Az idő-kép és A mozgás-kép

Gilles Deleuze Az idő-kép és A mozgás-kép című köteteinek bemutatójára kerül sor az Uránia Filmszínház Kávézójában november 24-én 18 órakor – tudatta a Litera. A köteteket bemutatja Kovács András Bálint, a kötetek fordítója, egyetemi tanár és Zalán Vince szerkesztő, egyetemi docens. A beszélgetést vezeti Reményi József Tamás, a Palatinus Kiadó irodalmi vezetője.