Díjazott Lányok

A Magyar Filmunió értesülései szerint november 2-án ért véget a 14. genfi „Cinema Tous Ecrans” nemzetközi filmfesztivál. A befolyásos svájci seregszemlék között számon tartott rendezvényen Faur Anna Lányok című rendezői diplomafilmje az Actua Films díját nyerte el. A versenyben a mai világunkat kritikus szemszögből bemutató 10 pályakezdő film indult. Az Actua Films elismerése jelentős támogatást biztosít Faur Anna következő filmjének elkészítéséhez.

Az 1978-as születésű Faur Anna jelenleg a Cannes-i Filmfesztivál által szervezett „Résidence” négy és fél hónapos szakmai programon vesz részt Párizsban. A műhelymunka keretei között tehetséges ifjú filmkészítők kapnak szakmai támogatást második egészestés filmtervük megvalósításához. A „Résidence” program a nagyvilág pályakezdő filmesei közül évente mindössze tizenkét ifjú tehetséget választ ki. Magyarországról 2000-ben, a Résidence alapításának évében, Iványi Marcell vett részt a rangos szakmai fórumon, majd 2003-ban a programsorozat résztvevői közé Mundruczó Kornél kapott meghívást.


Lányok


Versenyben a Bahrtalo

A Rómától 70 kilométerre, a hegyek között fekvő Alatri városában november 3-án kezdődött a „Saturno” nemzetközi filmfesztivál. Az olaszországi filmünnep, Arany Szaturnusz díjáért indul Lakatos Róbert Bahrtalo! című doku-játékfilmje. A magyar-osztrák-német koprodukciót Réder György operatőr és Gerencsér Anita társproducere mutatja be az olaszországi filmünnep közönségének. A „Saturno” filmfesztivál életműdíját Ennio Morricone személyesen veszi át Alatriban – adta hírül a Magyar Filmunió.

A Bahrtalo!, azaz a Lali és Lóri a kalandjait bemutató doku-játékfilm meghívást nyert a 22. braunschweigi filmfesztivál tíz versenyfilmje közé is. A november 4-9. között megrendezendő nemzetközi seregszemlén Lakatos Róbert rendező személyesen mutatja be a Bahrtalo!-t. A braunschweigi filmfórum fődíja a Heinrich-díj, melynek sorsáról a nagyérdemű dönt. A braunschweigi fesztivál Fliegauf Benedek Tejút című többszörös díjnyertes mozgóképét információs programjában tűzi műsorra.


Bahrtalo!


13 magyar rövidfilm a marosvásárhelyi fesztivál díjaiért

A Maros megyei MADISZ, romániai ifjúsági szervezet november 5-9. között rendezi meg az ALTER-NATIVE nemzetközi rövidfilm szemlét Marosvásárhelyen – tudatta Magyar Filmunió. Az előzsűri a több mint 500 nevezett munka közül 55 rövidfilmet válogatott a versenyprogramba. Magyarországról a Buharov-fivérek, Cakó Ferenc, Császi Ádám, Feszt Judit és Somogyvári Gergő, Felméri Cecília, Erdélyi Dániel, M. Tóth Géza, Mohi Sándor, Salamon András, Sopsits Árpád, Szirmai Márton, Szecsanov Martin és Zomborácz Virág legutóbbi alkotási indulnak a díjakért.

A marosvásárhelyi filmfesztivál a közelmúlt magyar játékfilm terméséből is kínál ízelítőt. Látható lesz a Kalandorok, a Lassú tükör, a Nincs kegyelem, A nyomozó, az Off Hollywood, az Overnight és a Tabló.

A fesztiválnak a nemrég felújított Kultúrpalota ad otthont. Az ALTER-NATIVE az utóbbi években nemcsak a szűkebb régiónkban, hanem egész Európában, valamint a világ más tájain élő filmalkotók számára is bemutatkozási alkalommá vált. A filmművészet kedvelői az elmúlt 13 év alatt évente átlagosan 60-70 filmet láthattak Marosvásárhelyen. 


Off Hollywood