Halász Pétert Szellemidézése a Műcsarnokban

Halász Péter gyógyíthatatlannak bizonyuló betegségére váratlanul, a később a 37. Magyar Filmszemle fődíját elnyerő Herminamező-Szellemfilm forgatásán derült fény. Ekkor döntötte el, hogy élete hátralevő részének minél részletesebb dokumentálását, illetve teljes életművének 24 órás (!), filmes feldolgozását kéri munkatársaitól. Műfaji és stílusbeli megkötéseket, szokásos nagyvonalúságával és mély humorérzékével, nem tett, az elkészülő film mibenlétének megítélését teljességgel majdani nézőire bízta. A ’Halász Péter - Szellemidézés’ elnevezésű programsorozat a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, március 19-20-21-én, a Műcsarnok teljes területén kerül megrendezésre. Az esemény a négy éve elhunyt színházi rendező, színész, író, filmrendező, Halász Péter előtti tisztelgésként, alkotótársai közreműködésével jön létre.

 

halasz_peter_500
Halász Péter

Gigor Attila a Nemzeti Színházban rendez

Gigor Attila filmrendező készít felolvasószínházi előadást Garaczi László Szépet fogtok álmodni! (megcsalás-verziók) című színművéből; a Nemzeti Színház Tízparancsolat-sorozatának kezdő darabja március 5-én látható a Gobbi Hilda Színpadon – olvasható a HVG-ben. Garaczi László alkotása minden szempontból aktuális: fiatal szereplői az interneten ismerkednek, az egyik főhős a Facebook közösségi oldalon generál magának a valódi mellé egy virtuális szeretőt, de Gigor Attila egy chatelés formájában előadott jelenetet is tervbe vett. Ennek során a színészek mögé lesz vetítve az, amit írnak, így ők csak a mimikájukra tudnak hagyatkozni - jegyezte meg a rendező. Mint Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház sajtóreferense elmondta, a sorozat április 9-én ér következő állomásához Háy János Vasárnapi ebéd című "polgári színjátékával". A negyedik parancsolatot - Tiszteld atyádat és anyádat! - feldolgozó darabot Rátóti Zoltán rendezi.

nyomozo_werk_500
Werkfotó A nyomozóból


Mozi a Vígszínházban

A Vígszínház új eseménysorozatot indított Vígmozi néven, amellyel a magyar filmet szeretné népszerűsíteni, támogatni. Március 21 -én este 8-tól Forgács Péter dokumentumfilmje, a Hunky Blues kerül levetítésre. A sorozat előző programjaként, október 23-án este Mészáros Márta új filmjét, az Utolsó jelentés Annáról című alkotást láthatta a közönség.

hunky_blues_500
Hunky Blues