Visszahelyezte eredeti munkakörébe kedden meghozott elsőfokú nem jogerős ítéletében Szenes Andreát, a Magyar Televízió Rt. egykori műsorokért felelős alelnökét a Fővárosi Munkaügyi Bíróság.

A tanács megállapította: a televízió akkori elnöke jogellenesen hozta meg a Szenes Andrea felmentéséről szóló döntést másfél évvel ezelőtt. Emellett az alperest mintegy 19 millió forintnyi elmaradt munkabér és 500 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság.

Szabó László Zsolt 2001. február 19-én mentette fel állásából Szenes Andreát. Az MTV vezetése akkor hivatalosan nem kívánt a közvélemény számára magyarázatot adni a döntésre, a bíróságon elhangzott, hogy annak indoklása szerint az alelnök túllépte hatáskörét. Mint elhangzott, Szenes Andrea arra kérte a Magyar Televízió archívumának vezetőjét: tegye lehetővé, hogy a Millenáris Kht. számára kutatás folyjon az általa irányított gyűjteményben, amelynek eredményeként a Millenáris Parkban bemutatott, az MTV által későbbi időpontban műsorra tűzött programok készülnének.

A felperesi érvelés szerint Szenes Andrea nem lépte túl hatáskörét, hiszen nem kötött szerződést ebben az ügyben; ez a televízió elnökének joga lett volna.