A MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztálya által odaítélt díjat Nagy Dénes rendező Másik Magyarország - töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre képzőművészről szóló dokumentumfilmjéért (olvasd el kritikánkat!) és Lágy eső (olvasd el interjúnkat a rendezővel!) című kisjátékfilmjéért is megkapta.
A Lágy eső előzetese
A legjobb animációs filmnek járó díjat Tóth Pál rendezése, a Zápor nyerte, kísérleti film kategóriában pedig az amatőr felvételekből összevágott Rimbaud című filmnek, Lichter Péter rendezésének ítélték a legjobb alkotásnak járó elismerést.
Különdíjat kapott Groó Diana filmje, a Regina, Csillag Ádám pedig külön elismerést vehetett át dokumentumfilmes és dokumentációs tevékenységéért. A magyar filmkritikusok Életműdíját, amelyet korábban Jancsó Miklósnak is odaítéltek, sok évtizedes kimagasló művészi munkájáért idén Tarr Béla vehette át.
Ezzel a filmrészlettel (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten) búcsúztak Jancsótól a filmkritikusok
Mint Báron György elmondta, a játékfilmes kategóriákban - a színészeknek, operatőröknek és rendezőknek - nem adtak át idén díjakat, mivel csupán három játékfilmet mutattak be tavaly. "Ha legközelebb összejön egy legalább 10-15 filmes mezőny, ezt a három filmet is ezekkel együtt értékeljük majd" - mondta.
A díjazottak egy, a szegényes filmtermést jelképező, üres filmesdobozt vehettek át, amelyet alkotásaikkal tölthetnek majd meg.
Az ünnepségen adták át a Simó Alapítvány díját is, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem legjobb vizsgafilmjének ítélnek oda. Az elismerést idén Csuja László kapta Dugulás című filmjéért.