A SZEREPLőK VISSZATÉRÉSÉRőL
A szereplők esetében inkább visszatérésről van szó, nem pedig konkrét reinkarnációról: ezért történhet meg az, hogy a Lány huszonévesen jelenik meg kis idővel azután, hogy a papagáj megdöglött.
Szereplőink visszatérnek, de nem egyszerűen folytatva az előző életet, hanem radikálisan újat is kezdve - főként nem ismert, vagy nem komolyan vett képességeiket fedezik fel újra.
Bármelyik szereplőről is legyen szó, látszólag kevésbé jelentőségteljes szemilyiségrészeik (mint pl.: a Könyvelő kényelmessége, a Papagáj természetes szépsége, a Nő éltető energia utáni vágya) nyilvánulnak meg következő megjelenésükben. Nem tökéletesen, és nem tökéletesen kiforrottan, de valamivel közelebb a lényeghez.
Az apró utalások (frottírköpeny, tükör, tollászkodás) valóban utalásszerűek. Úgy gondoljuk, hogy ezek, illetve az összetartozó szereplők esetében a visszatérően ugyanolyan beállítások, vagy a hasonlóan lefolytatott párbeszédeik elegendő jelet adnak a nézőnek ahhoz, hogy érthető és megfogható legyen számára a vissztérés gondolata.

ZENE, ZENE, ZENE, PÁRBESZÉD
A sok szereplő és a sok viszony elvileg rengeteg dialógust feltételez. Mi mégis úgy tervezzük, hogy a filmben alig hangzik el párbeszéd. (Az előzőekben jeleztük, hogy ezek nagyon is hangsúlyos helyet foglalnának el a filmben.) Helyette: zenék sokasága, azok szövege és hangulata adja a film “verbális” szövetét. Fontos, hogy az összes zenei anyag a történet része, nem pedig a rendezői önkény biggyeszti oda: épp akkor az szól a rádióból, tévéből, vagy épp valakinek a szájából. Ez nem jelenti azt, hogy némafilmet, sem pedig azt, hogy klipet forgatunk.

A forgatókönyv megírása során (és nem mellékesen a zsűri kritikája alapján) jöttünk rá arra, ötleteink kissé túlnőttek az idő szabta kereteken. Mivel szeretnénk a lehetséges maximumot kihozni magunkból és a sztori nyújtotta lehetőségekből, jobbnak láttuk félúton elvágni a mese fonalát, mintsem lényegileg félkész munkát beadni. Mentségünkre szolgáljon, mindvégig szem előtt tartottuk azt, hogy történetünk nem a hagyományos narratívával operál, s nem egyetlen szereplő útját követjük nyomon.

Köszönettel:
a Szerzők
1
A lakás hajnalban. Konyha. Nagyi lila hálóruhájában a rádióhoz tipeg, maximum hangerőre állítja az ócskán recsegő rádiót, s ezzel elindítja a napi programot. A nagyszoba. Könyvelő szemei REM üzemmódba kapcsoltak. A beszűrődő zaj. Már megint „Koros és Mocskor” duó műsora. Elmebeteg betelefonálók, modern magyar popzene. Ki van ilyenkor ébren? ő még biztosan nem, hiszen minden nap pontosan hétkor ébred. A nagy piros vekker mutatója apránként araszolnak az átkozott időpont felé. Konyha. Nagyi Mocskor egyik viccén nevetgél. Kávéscsészét mos el aprólékos gonddal (ám hasztalanul igyekszik, a pohárka alján összegyűlt barna lerakódást eltávolítani). Hét óra mindkét helyiségben. A vekker beteg hörgésekkel reagál a mutatók konstellációjára, Könyvelő szemei mégis azonnal felpattannak (hiszen hét óra van, kelni kell, mindenképp). Holdkóros módjára lejt ki elnyűtt pizsamájában a rádióhoz. Egyetlen gyors mozdulattal tekeri tízről kettőre a hangerőt. Az adás egy pillanatra belassul, majd szinte bocsánatkérően folytatja az új értékrend szerint. Könyvelő tisztálkodni indul.
Nagyi grimaszol, majd a barna pettyekkel-folttokkal „díszített” konyhapultra helyezett kávéfőzővel kezd vacakolni. A fürdőszobából ideges sikálás hallatszik, majd vízcsobogás. A kávé lefő, Nagyi bedobja a felest. Beüzemeli a pirítóssütőt, elhelyez két szelet kenyeret az eszközben. Nagyi újra a rádióba temetkezik, aprókat bólogat az egyik telefonáló szavaira. A pirítósok füstölnek. Fürdőszoba. Könyvelő a tükör segítségével igazítja el magán köntösét. A konyhában Nagyi ijedten rántja ki a konnektorból a pirítóssütő csatlakozóját. Kiapplikálja a két erősen megfeketedett szeletet, s nagyjából lekaparja róluk a megégett részt. Egy-egy párizsit helyez el a szeleteken. Könyvelő megjelenik papucsban és köntösben, kissé furcsállva elfogyasztja a reggelit. Pillanatok alatt vedlik át a szobában hivatali öltözékébe (cipőfűzőit gondosan kiegyensúlyozva), majd aktatáskájával kezében távozik, a bejárati ajtót becsapva maga után.

2
Nagyi kikapcsolja a rádiót, bent leveszi a kalickát letakaró rongyot, pöckölgeti a rácsokat és elhelyezi a műanyagetetőben a magvakat madaruknak.
Bekapcsolja a tévét, melyből különös képi montázs árad adás helyett. Ismét kávét főz, megpróbálja letakarítani a pultot. Egy pillanatra, a virágmintás falvédőre koncentrál. Az elkészült főzettel a tv elé telepszik. Mintha bealudna egy pillanatra, majd hirtelen magához tér, kiszédeleg a konyhába, vizet töltene egy újabb kávéhoz, ám a csapból – mely most időnként erőlködve megrázkódik – csak rozsdás víz jön. Nagyi a kanapéhoz lépdel, félig csukott szemekkel, rádől.
A fény átsuhan a lakás felett.


3
Este. Nagyi már a tv előtt ül. Könyvelő megérkezik. Irány a fürdőszoba, sikálás, sikálás, gurgulázó hangok. Könyvelő dühödten, habos kézzel jön vissza. Kezét a legközelebbi ruhadarabba (történetesen Nagyi egyik ruhadarabjába) törli. Átölti ruháját (a fehér zoknikat és csíkos, hosszú bokszeralsóját magán tartva). A frottírköntös (mely fehér alapon kék teknőcmintás) övét egyenlő hosszúságúra húzza. A papagáj zörög, motoszkál, Könyvelő oda sem nézve hajítja rá a rongyot, mely tökéletes eséssel borítja be a kalickát. A motoszkálás folytatódik. Kopogtatnak. A kissé lepusztult ruházatú, borostás Bölcs a váratlan látogató, kezében egy üres vödörrel. Az idegesen ajtót nyitó Könyvelő hevesen gesztikulálva próbálja meggyőzni arról, ebben a lakásban sincs víz, akárcsak a ház összes többi lakásában, de az is lehet az egész kerületben ... Bölcs azonban tántoríthatatlan. Könyvelő végül utat enged a fürdő felé, s visszaül foteljába. Bölcs nyugodt, ruganyos léptekkel megy a fürdőbe. Kissé csodálkozva néz végig a helyiséget uraló káoszon, majd a kádba helyezi vödrét. Megnyitja a csapot. Egy csepp víz. Bent továbbra is a triptévé adása megy, Nagyi és Könyvelő időnként felnevet. Könyvelő időnként idegesen tekintget Bölcs után, aki a fürdőszobában időközben cigarettára – piros Symphonia –gyújtott. A vödörbe cseppek hullanak, kiszámíthatatlan ritmusban. Apránként abbamarad a csepegés, Bölcs cigarettája is végigég (a hamu legalább két centis az utolsó slukknál), a férfi a csikket a kád melletti sarokban nyomja el. Kimegy, elégedetten mosolyogva int a bent lévőknek. Könyvelő furcsállva nézi, ahogy szinte hangtalanul behúzza maga mögött az ajtót. Újra a tévére figyel, majd, mint akit hipnotizáltak lép a bárszekrényhez (mely az elegáns, mahagóni utánzatú nyílászárókkal rendelkező beépített bútor része). Kinyitja ajtaját, bent néhány kissé poros üveg árválkodik. A horgolt terítővel letakart komódra helyezve két féldecis poharat, viszkit tölt. Ismét kopogtatnak, Bölcs benyit. Hóna alatt demizson, tekintete csodálkozó. Jobb keze reszket. A két férfi koccint. Nagyi a fejét kapkodja, majd adagját követeli. Bölcs és Könyvelő élvezettel csócsálja az italt, újabb feles következik, egy kis bor, majd további viszkik. Nagyi egyetlen dózist kortyolgat hosszasan. A tv adása véget ér.

4
A lakásban Nagyi leoltotta a villanyok nagy részét, Könyvelő félájultan hever foteljában. Nagyi a konyhában ülve bámul az ablakon beszűrődő holdfénybe. Bölcs a szobában ócska, régi ponyvák, lexikonok gerincén futtatja végig ujjait. A kalitkához lépve felhajtja a rongyot. Állat és ember egy pillanatra egymásra bámulnak. Bölcs kisétál a lakásból. Másnap Könyvelő kapkodva, kissé rendezetlen öltözékben indul dolgozni. Ahogy kinyitja az ajtót, Bölcsbe ütközik, aki könyvkupaccal érkezett. Könyvelő szokatlanul vidáman mutatja, hova helyezze el a könyveket, majd becsapja az ajtót maga után. Bölcs a könyvekkel a hálószoba felé igyekszik. A kupacot egyensúlyozva véletlenül felborít egy virágvázát. Nagyi kíméletlen szóáradatba csap bele, majd sértődötten rádiójához vonul. Hangerő fel. Szomorú pillantások a kávéfőző felé. Bölcs egy pillanatra benéz a konyhába, majd sietősen távozik. Egy karton vízzel tér vissza, melyet lerak a konyhában. Nagyi álmatagon kávét főz, közben Bölcs újabb használati tárgyakat cűgöl át.
Nagyi a megbontott flaskát maga mellé rakja a pultra. Ahogy felhajtja kávéját, szeme megakad egy fényfolton, mely a falon táncol. Nagyi öklével a pultra koppant, a víz megrezeg a palackban, a folt hevesebb mozgásba kezd. Nagyi először félénken, majd egyre szélesebben elmosolyodik, aztán helyreigazítja műfogsorát.
5
Több egymást követő nap olvad össze egyetlen képpé. Könyvelő úgyanúgy dolgozni indul, mint máskor, Nagyi áthorkolja a délutánokat. Bölcs holmijai megszaporodnak a lakásban. Az átrendezések kapcsán mintha az eddigi viszonylagos egyensúly is tovább kaotizálódna. A tv továbbra is működik esténként, Bölcs eleinte asszimilálódik, ám egy idő után leszakad a képernyő bámulásásról.

6
Reggel. A lakásban csend. Könyvelő munkában. A redőny lehúzva. Nagyi a konyhában a széken bóbiskol. Előtte megkezdett keresztrejtvény. A kávéfőző hangos kotyogással kiengedi magából a sűrű folyadékot. Bölcs tűnik fel, fröccsöt készít magának. Nagyi gyanakvóan emeli fel tekintetét. Egyet krákogva nekiindul a lakás felderítésének. A fürdőszobában a fregoli bután megbillenve, csak az egyik oldalára pakolta fel valaki a ruhákat, gyűrötten, épp csak ahogy a mosógépből kicibálta őket. Nyilván Bölcs volt az. A fregoli után a spejz következik. Valaki megdézsmálta Nagyi kedvenc készleteit. Nyilván Bölcs volt az. A hűtőszekrény. Parsztkolbászt találunk benne újságpapírba félig csiomagolva. Nagyi gyanakvóan szimatol. Ez így egy kicsit több számára a soknál. Azt, a mintegy félpercnyi kiosztást, amit Bölcs a fejéhez kap senki sem köszönné meg. Bölcs távozik fröccse maradékával, de menet közben felborítja a rádiót egy laza mozdulattal.


6
Este. Nagyi a konyhában szöszmötöl, puncs-, csoki-, és dobostorta szeleteket rendezget tortaformába, majd a gyertyákat igyekszik beléjük tuszkolni. A szobában Zámbó Imre számai adják az alapzajt. Könyvelő az egyik fotelben ücsörög, lábával az ütemet veri, szemét le nem veszi a papagájról, aki mintha a zene minden ütemét kimozogná. Meg sem hallja az ajtócsapódást. Bölcs vendéggel érkezik. A Nő az. Drabális alakja ugyan mindenkinek szemet szúr, ám Bölcs néhány kacsintással jelzi: kedves emberrel van dolguk. Mindkettejük kezében nejlonzacskó tele üvegekkel. A Nő az asztalra pakolja az italokat és cuppanós puszikkal gratulál Könyvelő születésnapjához. Nagyi behozza a tortát. A gyertyákat elfújja a huzat.
Bölcs az egyik szelet puncstortával a kezében a kalitkához megy. A papagájjal együtt eszik meg a rózsaszín süteményt. Nagyi elégedetten bóbiskol, a Nő Jimmyvel énekel. eljön mindenki kedvenc száma, a „Sírj a vállamon!” c. sláger.
Könyvelő túl sokat ivott, kiborul, s valóban sírni kezd. Bölcs mellételepszik, vigasztalni próbálja, ám a másik nem egyszerű eset. Hisztérikus jelenetét a Nő csattanós pofonja vágja el. Könyvelő egy üveg konyakkal duzzogva elvonul, magára zárva szobája ajtaját. A bulinak vége, a többiek ott alszanak, ahol tudnak.

7
Másnap hajnalban a Könyvelő zavaros szóáradatára ébred a kompánia. A férfi indulatait fűti a szervezetét apránként elhagyó alkohol, és a kialvatlanság paranoiája. Duzzadt szemhéjai félig takarják csak el zavaros szemeit. Mindennel baja van, a társaság nem is tudja követni szóáradatát. Hadonászása közben meglöki az egyik barkácsolt fali könyvespolcot, mely megadva magát az évek óta kísértő gravitációs vonzásnak ott helyben rászakad. A Nő egy pillanatig azt hiszi, nincs komoly baj, s tréfásan fogná fel a dolgot, ám a többiek arcáról leolvasható, mi is történt valójában.
SZINOPSZIS

Nagyon könnyű lenne ezt a rövid – ám rendkívül szellemes – történetet ad absurdum kezelni, ám valamiért most mégsem áll módunkban ezt tenni. Megragadhatatlan varázsa – túlzás nélkül – beszippantja olvasóját, végképp, ha az adott személy, hagyja, hogy elméje szabadon – s mivel filmnovelláról van szó – képekben gondolkodjék.

Az Apróhirdetés bájos. Önmagába záruló spirálként „nosztalgiázik” a ragaszkodás művészete felett. Újra, ugyanazt, másképp, mindig. Megtalálva a tökéletes harmóniát megragadni azt, és csüggni rajta, amíg lehetséges. Az Apróhirdetés vicces. „...beépített konyhabútorral....”. Semmilyen más megoldás nem lehetséges.
Szereplőink egészen komolyan nosztalgikusak. Veszélyesen azok. David Lynch filmjeiben láthatunk karaktereket, akik testi-lelki épségük kockáztatásával ragaszkodnak, már nem is egy adott korhoz, hangulathoz, sokkal inkább magához a nosztalgiához. A szomorú, melankolikus önemésztéshez? A gyerekkor varázslatos világát felidéző érzésekhez? Dallamokhoz, mágikus dalszövegekhez? Teljesen mindegy. Ragaszkodnak ahhoz, ami mindennél fontosabb számukra.

Tervezett filmünk alakjai sem csak egy lakáshoz kötődnek kizárólag. Szeretik azt, de éppígy létigényük a kilátás, az alkóv. Korokon, életeken át fedezik fel újra és újra a lakást, ismernek rá minduntalan egymásra. Senkit sem engednek maguk közé, számukra mindenki kívülálló, nem beavatott, aki nem érti, érzi a misztériumot. Nincsenek sokan, bárki is távozzék közülük, a magány fenyegető árnya egyből megjelenik, s titkos örömünnep ha az illető ismét megleli a helyszínt. Valamiért egymás előtt sem kimondható, kifejezhető ez az érzés, mely őket vezérli. Miért, s ki előtt titkolódznak? Ára van talán ennek a szituációnak („...ráfizetéssel is...”)?

Inspiráló, ötletadó műként mindenképp meg kell említsük Hosi Sincsi „A nyitott kapu” c. munkáját (Galaktika/59), mely a valóság és képzelgés határait elmosó, egyelőre névtelen műfaj klasszikusa (sem science-fiction, sem fantasy novellának nem minősíthető igazán). Hosi alkotásával szemben azonban szereplőink nem élnek luxukörülmények között, sőt igazán valós életük sincs a lakás nélkül, sorsuk akkor válik értelmessé, amikor újra megtalálják otthonukat.
Egészen pontosan kik is ők? Miért ehhez a helyhez tartoznak? Mi is csak átérezni tudjuk, esetleg. Egy biztos: egészen addig tartanak ki, amíg világ a világ. Komikus, nevetséges, szomorú, egzaltált, idillinek látszó, hisztériába hajló, összezárt létezésükbe bepillantást nyerünk, beláthatjuk, a kilátás valóban fantasztikus, ám szavainkkal legfeljebb körülírhatjuk ezt a jelenséget, melyet igazán elcserélni nem lehet.


KARAKTEREK

Könyvelő: valahol 30 és a halál között megrekedve, ez a pocakos, enyhén kopaszodó figura a társaság mindennapi életének folytonos kerékkötője. Rendmániájával csaknem mindenkit megőrjít, ellenben ő az aki pénzt hoz a házhoz, ezért szerinte a többieknek egy szava sem lehet, bármit is tesz, bárhogyan szervezi is át a lakás életrendjét. Kissé melankolikus, erősen gyeremekded lélek. Folyamatosan szeretetre vágyik, ám képtelen elnézni mások hibáit, a legapróbb vétkeket is csak a legmeelkedettebb pillanatokban képes megbocsájtani.

Nagyi: kicsi, szemüveges figurája sokakban kelt szimpátiát, állandó zsémbelése, ki nem mondott sérelmei, mártírkodása azonban gyakran elviselhetetlenné teszik. Örökös panaszforrás, s persze folyamatos lelki társ (avagy szemetesláda) mások számára (természetesen, ahogy ez utóbbi szerepébe belefárad, úgy vált vissza az előző üzemmódba). Szigorú tekintete mindent nyomon követ, félénksége azonban meggátolja, hogy bármiről véleményt alkosson, inkább robban és ítélkezik, semmint, hogy kimutassa érzelmeit.

a lány: önző, hisztérikus, molett és hiú. Csak hazug tükrökbe néz, melyek a világegyetem legszebb lényét (vagy lányát) mutaják. Csalóka világa folytonos önámításból áll, s másoktól is elvárja, hogy igazolják önmagával kapcsolatos koncepcióit. Ha nincs jelen, egyből viccek, összeröhögések tárgyává válik. Különös módon mégis ő az, aki valami egészen különleges érzékiség hordozója, s ha ez a tulajdonsága képes felbukkani a maga természetességében, a környezetében lévő férfiak legszívesebben lába elé omlanának. Kacérsága, még többet akarása azonban folyamatosan elrontja rövid és intenzív szerelmi kalandjait. Állandó sminkelés és fésülködés, csábmosoly-gyakorlás az élete.

Bölcs: a negyven körüli férfi egyfajta különös szakralitás hordozója. ő az, akit egy házibuliban egyedül találunk valamely félreeső zugba húzódva, egyik kezében rossz, meggyújtatlan cigarettáját, a másikban egy Hamvas Béla kötetet tartva - ujjai a lapok között, tekintete álmodozóan a távolba réved. Természetesen mindenkinek az agyára megy. Nagyon ritkán szól, mosolyával próbálja meg leszerelni a veszekedő feleket, ám ha őt éri támadás, úgy viselkedik, mintha egyenesen az életére törtek volna. Nem egyszerűen bölcs, vagy bölcsész, sokkal inkább maga a titokzatosság. Ápolatlan szakálla és gyönyörű, kétségbeejtően férfias arca mintha csak álca lenne, ám azt, mi is rejlik a maszk mögött, senki sem tudja bizonyosan.

Nő: közönséges, tagbaszakadt asszony. Sonkányi karjai mintha egy bármikor elcsattanó pofonra terveztettek volna. Önkéntes rendőr is lehetne, ám inkább alkoholista. Testi-lelki brutalitását furcsán ellensúlyozza örök vágya a szépség bizonyos formái iránt: imád énekelni, dacára minden véleménynek, mely „a zene iránti ösztönös érzékét” kritizálja. Jelenléte egyszerre félelmetes és szükségszerű: ő az egyetlen, aki a kicsiny közösség nagyobb konfliktusait kezelni képes.

Csövi: az alkoholista nő reinkarnációja. Bármilyen hangulatot tönkrevág egy pillanat alatt zenéivel. Koszos és büdös, kedvenc színe a fekete. Nem akar senkinek sem jót, mégis, impulzív személyisége hajlamos arra, hogy békét teremtsen, még ha ennek sírás és üvöltözés is az ára.

Anorexia: a nagyi huszonéves reinkarnációja. Félelmetesen aszkétikus. Ötször rosszabb, mint előző életében.

Teknőc: a könyvelő ebben az alakban tér vissza. ”Mindig láb alatt!” –lehetne jelszava.

Papagáj: piros csőre mintha rúzsozva lenne, fecsegő, ártalamatlan lény. Valamiért nagyon szabadulni akar. Következő létében fiatal lányként jelenik meg.

Megváltó: a bölcset sokáig várják társai, ám ő nem tér vissza, csak az utolsó napon....


A TÖRTÉNET VÁZA

A lakás egy újabb komor reggelre ébred. A könyvelő szitkozódva kel fel ágyából, s első dolga, hogy lekapcsolja a rádiót, melyet Nagyi süketségét ellensúlyozandó hangosra tekert, majd rögvest reggeli maceratúrájához lát. Fürdővizet ereszt, de előbb gondosan eltávolítja a különböző szennyeződéseket a kádból. Nagyi kávét főz, méregerőset, majd remegő kézzel egyhajtásra felhajtja. A Könyvelő aprólékos gonddal felöltözik, szigorúan kiegyensúlyozott cipőfűzőit is bekötve dolgozni megy. A Nagyi megeteti a papagájt, újabb kávé, televízió. A harmadik kávé már nem készül el, mert csak rozsdás víz jön a csapból, majd az sem. A Nagyi ájulásszerűen elalszik.
Késő este van. A Könyvelő hazatér (a teknőcmintás frottírköpenybe való átöltözés rituális menetrendje). Televízió. A papagáj ekkor kezdené esti műsorát, ám a Könyvelő letakarja kalickáját egy ronggyal, bár az, ahogy az állat kocogtatja tükrét csőrével még mindig kihallatszik. A továbbbi televíziózást megzavarja a szomszéd váratlan látogatása. Vízért jött. Furcsa tekintetek. A Bölcs az. A következő néhány nap a férfi átköltözésének ideje.
Rituálék és veszekedések vezetnek a következő képsorokhoz. A Könyvelő születésnapját ünnepeljük. Az ünnepelt hajlandó elnézni még azt is, hogy a Bölcs ivócimboráját - a Nőt - is felhozza magával a lakásba. A gyertyákat elfújja a huzat. A Könyvelő később sírni kezd. A Bölcs vigasztalni próbálja, ám a másik nem egyszerű eset. Hisztérikus hadonászását a Nő csattanós sallerja vágja el. Újabb lakó érkezett, derül ki Nagyi szapora bólogatásából. Hősünk egy üveg konyakkal duzzogva elvonul, magára zárva az egyik szoba ajtaját. A többiek ott alszanak, ahol tudnak. Reggel beüt a kataszrófa. A kialvatlan Könyvelőre ráesik a könyvespolc. Élettelen tetemét elszállítják. Hamarosan a papagájt is utoléri a végzet. A nagyi szenilis örömkitörésében kiengedi a kalickából, ám az állat többször a csukott ablaknak repül és nyakát szegi. A szerencsétlen pára a szemetesben végzi. A lakásra gyász borul.
Ezt a periódust a Bölcs egyik használtköny-felvásárló portyájáról való hazatérése oldja fel. Poshadt science-fiction antológiák mellett egy teknőcöt hoz a lakásba. Nagyi egyből szívébe zárja az állatot, a Nő inkább gyanakvással, mint szeretettel szemléli. A Nő jelenléte amúgy is rengeteg problémát okoz. Fülsértő éneklésével mindenkinek az agyára megy. Egyre többet részeg. A Bölcs magába és könyveibe mélyed. A Nőnek szemet szúr, hogy a férfi egyre gyakrabban olvassa a Bibliát. Még egy kereszt is fölkerül a falra, bár odaszögezni nem sikerül, így aztán végül ragasztani kell. Másnapra a kereszt magával húzza a tapéta egy nagyobb darabját is.
Nagyi egyre többet, és egyre mélyebben alszik. Az egyik éjszaka szó szerint jobblétre szenderül. A Nőből elfojtott érzelmek egész garmadája tör ki. A Bölcs már menekül a lakásból. A Nő ájulásig issza magát, s a konyhakőre szédül. A Bölcs későn érkezik ahhoz, hogy megmentse.
A Bölcs hosszú ideig kettesben él a teknőccel. Salátával, miegyébbel eteti. Felolvas neki.
Apránként megszokja új életét, kihajít néhány betolakodót (háztulajdonost, gázóraleolvasót, stb.). Jónéhány viharos és egyéjszakás kapcsolat (könnyűvérű harmincasok, hivatásosok) után egy reggelen meglepődve tapasztalja, nincs egyedül a lakásban. A Lány maradt itt, az előző éjszakából. A Bölcs hamarosan erre a kapcsolatra is ráunna, ám a Lány nem hagyja magát, sőt beköltözteti előző pasiját, Csövit is. A Bölcs kénytelen (és képtelen) elfogadni az új helyzetet. Féltékenységi jelenetek, sírás-zokogás és fürdőszobába zárkózás következik. A Lány féltékennnyé tesz mindenkit, leginkább persze önmagát. Tükre előtt tollászkodik, amikor a Bölcs gúnyosan egy használt törülközőt dob a fejére. Csövi leginkább nyugtot akar, kedvenc lemezeit hallgatni (s persze fahangon dúdolgatni a nótákat, amivel mindenkit megőrjít).
A két férfi valahogy megbarátkozik egymással és egymás drogjaival. Másnap együtt rendezik át a lakást. Az egyik bútort bonyolult mozgatása közben ráemelik a teknőcre.
A Lány - maga sem tudja miért – kineveti a könnyeit visszafojtó Bölcset, aki elhagyja egyszer s mindenkorra a lakást. A Lány az ablakból figyeli útját, ám a férfi az egyik sarkon befordulva eltűnik. A fiatalok pánikszerűen élvezik életüket.
Albérlőt keresnek az egyik szobára, ám a jelentkezők közül csak Anorexia felel meg elvárásaiknak. Az együttlakás egyre elviselhetetlenebb, a Lány torkoskodik, Anorexia higgadtan osztja ki a többieket. A Lány egyre többet bámul ki az ablakon.
Az egyik hajnal más, mint a többi. Különös fény szűrődik be a sötétítőkön. Kegyetlen, kellemetlen, bántó világosság ez. A lakás megremeg. A bejárati ajtó kinyílik. A Megváltó lép be, lerakja a teknőcöt a földre.


KIDOLGOZOTT JELENET

Reggel, fürdőszoba-szoba

- közeli: a Lány arca a kép jobb szélére komponálva, szőke haja kibontva omlik a vállára

- a kamera lassan ereszkedik, egyben hátrafele (a szoba fele)indul: A Lány fürdőzik, felsőteste kissé kifelé csavarodva, egyik karja a fürdőkád peremén nyugszik. Kényeskedve tekinget kifelé, hátha a nyitott ajtón át a szobában lévők végre észreveszik, de úgy tűnik, nincs reakció. Lemondóan körülnéz. Valamit észrevesz a földön, csúfondárosan elmosolyodik. - ahogy a kamera hátrál, lassan meglátjuk a Teknőcöt, aki nagy igyekezettel fordul rá a fürdőszobából a szobabába vezető szakaszra.

- alsó gépállás, a Teknőc kvázi szemszöge, a kamera lassan halad a szoba felé, ahol Csövi és Bölcs lakásátrendezési akcióba fogott, és bár a Lány nyilvánvalóan nekik illegeti magát, ők rá sem hederítenek.. Hatalmas íróasztalt cibálnak a szoba közepén, egyikőjük a bútor alá tolt szőnyeget húzkodja négykézlábra állva, másikójuk félig-meddig lehajolva emeli és kimérten tologatja. A bútor pontos helyét keresve az asztal mellett minduntalan egymás tekintetét keresik.

- újra a hátráló kamera képe: a Lány egyre csúfondárosabb mosollyal követi a Teknőc útját, de testtartása semmi esetre sem vátozik

- a szoba felé haladó kamera képe, a Teknőc kvázi szemszöge: a Teknőc lassan ugyan, de biztosan közeledik a küszöb felé, Bölcs és Csövi azonban még mindig nem találják az asztal helyét. Inkább erre, nem , előrébb, hátrább, vissza ... a két férfi feje mulatságosan imbolyog a kép szélein.

- hátráló kamera: lassan úszunk át az íróasztal vaskos lábai alatt, a Teknőc közeleg.



- a Teknőc szemszöge: az asztal felé haladunk, most már a két férfi feje sem keretezi a képet

- a hátráló kamera megáll: közeliben az asztal, valahol a kép mélyén a lány moccanatlanul – talán a megkönnyebbülés pillanata ez, hiszen az asztal megáll a levegőben – nyilván megtalálták a pontos helyet. Már csak le kell tenni.

- a Teknőc szemszöge, az asztal felé haladó kamera megáll: a kép elsötétül


- nagytotál az asztal mögül: Bölcs és Csövi az asztal két oldalán, egy pillantás, majd egyszerre hajolnak le újra. A Lány a távolban hangosan nevetni kezd. A Bölcs egy pillanattal később emelkedik fel, mint Csövi. Könnyes a szeme.


RENDEZőI KONCEPCIó

A történet.
Tervezett fimünk olyan emberekről szól, akik egy kis lakás közösségét alkotva élik mindennapjaikat. Önmagukon, egymáson és a lakáson kívül semmijük sincs, olyannyira, hogy ha vágynak, akkor is csak erre - önmagukra, egymásra és a lakásra. Az egyetlen vágy, az örök nosztalgia csodát tesz, ez viszi őket vissza mindig, ugyanoda: haláluk után új alakban térnek vissza a lakásba, és élik újra mindennapjaikat. Lehet hogy mégis van olyan, hogy igazi otthon?

A film tervezett hossza: 20-25 perc.

A tér.
A film egyetlen, újra és újra felfedezendő helyszíne: a lakás. Itt élnek, éltek és fognak élni mindig is azok a szereplők, akiknek mindig más alakban való visszatérését – akár reinkarnációnak is nevezhetjük – megmutatjuk.
A lakás: maga a nosztalgia, minden emlék, íz és szag hordozója.
A lakás: maga a visszatérés záloga.
Vagy csak egy tér. Ahol élnek. A szereplők, összezárva. A lakás: az életük tere, és az újabb életük tere. De ahogy az életük is valójában ugyanaz marad, ahogy egyéniségük valódi nyomait sem tudják - akarják? – levetkőzni, úgy a lakás is ugyanaz marad. Úgy látszik, elszakíthatatlanul az övék, elcserélhetetlen – ahogy ők maguk is.
Az odatartozás vágya, az örök nosztalgia. Ez viszi őket vissza mindig, ugyanoda.

A valóságban ilyen lakás nincs.
Miközben minden elemében - a kilátástól a berendezési tárgyakig – reális, az elemek összessége mégis valamiféle szürreális teret hoz létre. Egy szürreális, belső vidéket, ahová mindnyájan mindig visszatérhetnek.

A színek.
A film képi világára is ez a szürrealitás jellemző, ahol a málladozó, már-már freskószerű tapéta- és festékrétegek és az évtizedek óta ottfelejtett, hatalmas és moccanthatatlan szekrényóriások között a vidám és praktikus, számtalan variációban összeállítható pilleszékek hada virít. Fekete, fehér, citromsárga, narancs, piros és zöld – rajtuk kívül még sok más szögletes és “modern” bútor is, hasznavehetetlen tárgyak sokasága, bizarr bútorgyülekezet.
A falak és az ódon bútorok meleg színei, a hatalmas, de funkciótlan csillárok, amik szelíd szórt fénnyel vonják be a teret, furcsa kontrasztot alkotnak a lakás egyéb, kontrasztos hideg fényeivel – ilyenek a kislámpák például, amik mindig megmutatnak egy-egy fontos részletet, a lichthófból beszűrődő kemény kékes fény, vagy a plafonig körbecsempézett fürdőszoba steril műtőhangulata .

A forma.
A képi megvalósítás során arra törekszünk, hogy a plánozás ne csupán kiszolgálja a történetet, hanem hogy alapvetően ritmizálja is azt. A szereplők mindennapjainak repetitív jellegét és a folytonos körforgást – ahogy sorra meghalnak, majd visszatérnek – a hosszú, egyben tarott beállításokkal hangsúlyozzuk. (Mi követjük a szereplőket, nem pedig ők mozognak a fixen rögzített képkivágaton ki és be.) A kamera folyamatosan mozog, halad előre, újra meg újra bejárt utakon. Ez persze nem zárja ki a hagyományos montázs használatát – de a klipes, jump-os vágást mindenképp elkerüljük.

A zene.
Az etűd zenei szövetét Pataki Attila, Máté Péter és a Napalm Death számai alkotják, ami reményeink szerint a fentiekhez hasonlóan meglehetősen eklektikus és bizarr hatást eredményez.