A Steven Spielberg vezette DreamWorks az 1952-ben készült Ikiru remakejét készíti el. A film témája mára sokkal aktuálisabbá vált, hiszen az irodai semmittevés jelenségével foglalkozik, jó negyven évvel az Internet előtt.

Miramax produkció lesz A hét szamurájból. Az 1954-ben készült filmet Hollywood már 6 évvel később feldolgozta, amikor Yul Brynner, Steve McQueen és Charles Bronson főszereplésével elkészült A hét mesterlövész című western, amit aztán három folytatás követett, természetesen egyre rosszabb kivitelben.

Az „eredeti remakeben” még csak mexikóiak kérnek segítséget a vadnyugat mestereitől, 1998-ban tv-sorozat is készült a történetből, ekkor azonban már egy indián falut kellett megvédeniük a hősöknek.


A három próbálkozás közül a legbizarrabb az Ég és Föld között Disney általi újragondolása. A film egy 1963-ban készült túszdráma, amely morális kérdéseket vet fel, ehhez pedig nagyon értenek Hollywoodban úgyhogy nem lehet baj.