Az idei program nyitófilmje Böszörményi Zsuzsa Mélyen őrzött titkok című, rendezői díjas alkotása lesz, a későbbiekben, pedig többek között Koltai Gábor Trianon című filmjét vetítik, továbbá a Magyar vándort és a Kontrollt. Július 26-27-én a dokumentumfilmeké lesz a főszerep, a válogatásban 89-től napjainkig terjedő időszak nem-fikciós alkotásaiból láthat válogatást a közönség. Mindkét este, a vetítések után a rendszerváltás jelentős alakjainak részvételével kerül sor kerekasztal beszélgetésre, többek között Pozsgai Imre, Kósa Ferenc országgyűlési képviselő, Gazsó Ferenc a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem professzora, Stumpf István politológus, és Bozóki István történész részvételével.

Egy délelőtt erejéig a rövidfilmek is szóhoz juthatnak Egerben: a Lakitelki Népfőiskola Kistérségi Filmszemléjének díjnyertes rövidfilmjei is bemutatásra kerülnek. A filmvetítések mellett a szabadegyetem tánc és zenei programokkal is jelentkezik, a párhuzamosan futó non-verbális fesztivál keretében. Eger finn testvérvárosából, Poriból érkezik egy asszonykórus, a hétnapos fesztivál négy estén keresztül kínál táncprodukciókat, és lesz zongora hangverseny is.

„A 30 év alatt külföldi törzsvendéggárda alakult ki, elsősorban egy kisebb francia társaság, akik 20-25 éve minden alkalommal eljönnek Egerbe. Német és lengyel vendégeink is vannak, valamint a hazai szakma képviselői, elsősorban forgalmazók, mozi üzemeltetők, és a Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének tagjai. Persze a szabadegyetem teljesen nyitott, bárki bejöhet, akit érdekelnek a filmek” –mondta el lapunknak Okos Oszkár, a szabadegyetem titkára.

A dokumentumfilmeket ingyen, a játékfilmeket és az esti koncerteket pedig egységes, 300 Ft-os jegyáron tekintheti meg a közönség. Okos Oszkár elmondása szerint a közönség életkora filmenként más és más, bár többségében egri fiatalok szoktak beülni a filmekre, és sokan érkeznek Debrecenből is.