Kedden kezdődik Mátészalkán a Kárpát-medencei Televíziós Fesztivál, amelyen Ausztriából, Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából, Jugoszláviából és Magyarországról érkező, televíziós szakemberekből álló csapatok mérik össze tehetségüket, felkészültségüket - hangzott el a rendezvényt beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Bolyáki Attila, a fesztivált szervező Szatmár-Bereg Nyilvánosságáért Alapítvány elnöke elmondta: szeretnének lehetőséget adni arra, hogy a határon túli és a magyarországi tudósítók személyesen is megismerkedhessenek egymással, a közszolgálati médiumok vezetőivel, műsorkészítőivel.
Mendreczky Károly, a Magyar Televízió elnöke a rendezvény jelentőségéről szólva rámutatott: az a határon túli, illetve a határon belüli tudósítók olyan fesztiválja lehet, ahol az amúgy is jó szakmai és munkakapcsolatot tovább lehet erősíteni, virágoztatni. Jelezte: hosszú távon ez meghatározhatja a regionális és határon túli tudósítói hálózatra nagy hangsúlyt fektető Magyar Televízió műsorpolitikáját.
Pekár István, a Duna Televízió elnöke, a fesztivál egyik védnöke felhívta a figyelmet a vidéki és a határon túli tudósítók, stúdiók nehéz anyagi helyzetére, ami gyakran szakmai fejlődésüket is akadályozza. Reményét fejezte ki, hogy az Illyés Közalapítvány nemrég meghirdetett 600 millió forintos pályázatával javulni fog a helyzet. Megoldást azonban véleménye szerint csak az jelentene, ha több megrendelést kapnának a vidéki, illetve határon túli stúdiók.
A televíziós fesztiválon nem hozott alkotásokkal, hanem a rendezvény alatt, az Ungvár-Munkács-Beregszász-Szatmárnémeti-Nyírbátor-Mátészalka-Baktalór ántháza által közrezárt területen elkészített filmekkel versenyeznek a háromfős csapatok híradó, etűd és gyermekportré kategóriákban. A rendezvény négy napja alatt összesen 78 alkotás készül el, amelyeket televíziós szakemberekből álló zsűri értékel majd.
Mendreczky Károly ígéretet tett arra, hogy mindhárom kategória nyertes filmjét bemutatja a Magyar Televízió m2-es csatornája.
Bolyáki Attila rámutatott: a fesztivál a világon egyre terjedő digitális televíziózás magyarországi elterjesztésének fontos eszköze lehet. A csapatok ugyanis - a fesztivál első napján kisorsolt időpontokban - nyolc digitális vágón dolgozhatnak majd. Munkájukat az ország különböző részeiből érkező, jelenleg is hasonló gépekkel dolgozó vágók segítik.
MTI