Kapcsolódó anyagok

Mészáros Márta, a filmrendezőnő, akinek indulásakor azt mondták: „óvodások és lányok nem lehetnek filmrendezők”

Katkics llona, a filmrendezőnő, aki Rákosi titkárnője volt, Eisenstein operatőrétől tanult, majd gyerekfilmrendező lett

Csernyevszkaja Natália, a rendezőnő, aki elvégezte a főiskolát és aztán soha nem rendezhetett filmet

A cikkhez az Arcanum adatbázisát is felhasználtuk.

„A második magyar tévéjátékot én rendeztem és ez is – mint akkoriban minden – egyenes adásban ment. Azt hiszem ez az időszak örökre nyomot hagy mindannyiunkban, akik abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy itt lehettünk a kezdésnél” – nyilatkozta büszkén Kende Márta 1975-ben, a Tükör című lap újságírójának. Közel 20 évnyi televíziózással a háta mögött elmesélte, hogy 1957-ben már dolgozott a kísérleti adásoknál, majd 1958-tól „került állományba”, és a beszélgetéskor már kétszeres „törzsgárda tag”. Utóbbi kifejezések a fiatalabb korosztály számára nem csenghetnek ismerősen, de jelentésüket valószínűleg tudják dekódolni. Tehát valami új varázslat létrejötténél bábáskodott Kende Márta és megszületése után is anyatigrisként védte „gyermekét”, ahogy egy másik beszélgetésből is kiderül. 

1964-ben arról kérdezték, hogy a film és a tévéfilm közötti különbséget miben látja: „Nem szeretem, ha a tévét önálló műfajként emlegetik. A televízió nem műfaj, csak képátviteli technika, ami alkalmas minden létező műfaj közvetítésére, s esetleg bele is játszik egyes műformák fejlődésébe, helyenként komoly módosító jelleggel – de nem önálló műfaj! Például a kis képernyő – amit sokan a tévé egyik »determináns különlegességeként« emlegetnek – abszolút esetleges jellemvonás; néhány év múlva, a technika fejlődésével, ha falra vetíthető lesz a készülékben vett kép – mit kezdünk majd ezzel a csinált »esztétikai-műfaji specialitással«?” 

Kende Márta Budapesten és Párizsban tanult grafikusnak. Lánya, Kende Júlia, vágó mesélte el nekem, hogy miért: „Anyámnak apai és anyai ágon is nagy családja volt, a családtagok egy része a két háború között külföldre ment, különböző helyekre Európába. A lányok vagy férjjel együtt mentek, vagy kint mentek férjhez, a fiúk közül többen tanulni indultak, ezt nem kell részleteznem, miért is. (A zsidótörvények miatt – a szerk.) Párizsban több rokon volt, így anyám nővére 1937-tól a Sorbonne-on tanult matematikát, fizikát, mert itthon az ismert történelmi körülmények miatt nem volt rá lehetősége. Anyám Budapesten Beron Gyula grafikusnál tanult, majd kiment a nővére után Párizsba 1938-ban, vagy 1939-ben. Kint beiratkozott egy grafikai iskolába, de erről többet nem tudok.

Télapó konferencia Budapesten – 1962. Bal oldalon Kőműves Sándor, Kende Márta, a csokornyakkendővel Berek Kati, az asztal jobboldalán Bálint Ágnes mosolyog. (A fotó Kende Júlia magángyűjteményéből származik.)

Anyai nagyanyám a harmadik lánnyal utánuk ment, de a háború miatt hazajöttek, mert nagyapámat már nem engedték utánuk. Anyám a hazajövetelük után folytatta a grafikusi tanulmányokat, Beron Gyulánál, az Atelier Rajziskolában végzett oklevéllel. Ez már a második világháború idején történt. A családjából néhányan odavesztek, ő maga és testvérei hamis papírokkal bujkáltak. Sárga házban, rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat. Apámmal a »felszabadulás« – nekik ugyanis az volt! – után ismerkedett össze 1945-ben az V. kerületi pártbizottságon, hamar össze is házasodtak.” Kende Márta grafikusból lett 1949-ben az Úttörő Színház segédrendezője, majd rendezője. Nyolc évig dolgozott színházakban, közöttük a Madách Színházban és az Állami Bábszínházban is. Önéletrajza szerint elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskola esti stúdió-tagozatát, és 1958-ban a televízióhoz szerződött. Eleinte a legkülönfélébb műfajokban alkotott, mindenes volt ő is, mint ahogy Katkics Ilona is jellemezte akkori ténykedésüket.

„Kende Márta televíziós filmjeinek bemutatói mindig eseménynek számítanak. Különös érzéke van ahhoz, hogy filmjeiben a legégetőbb társadalmi problémákat vesse fel és boncolgassa azokat” – írta róla a Film Színház Muzsika című lap kritikusa, 1966-ban. Ebben az évben lett Kende Márta Balázs Béla-díjas rendező.

Első rendezésének időpontját, címét lánya segítségével igyekeztünk felderíteni. Kende Júlia a családi archívumban kutakodva ezt írta nekem: „Anyámtól rám maradt összegyűjtve a Rádió- és Televízió újságok, a róla szóló kritikák gyűjteménye, illetve az akkori sajtófigyelő által összeállított anyagok 1958-tól 70-ig. Ezekből gyűjtöttem össze a műveit, már amennyire be lehet azonosítani azokat, mert a tévésugárzás születésének hajnalán minden élőben ment, a stábot még nem volt »divat« feltüntetni. Anyám már 1959-ben rendezett tévéjátékot, például a Tom Sawyer megszökik címűt. 1960-ban pedig rendezett nagyobb lélegzetű bábjátékot is, Hollókirály címmel, és ugyanebben az évben rendezte az Egy csirkefogó ügyében című, Alfonso Paso írásából készült tévéjátékot – nagy színészek játszottak benne, erre már halványan emlékszem is, ez stúdióban, díszletben felvett egész estés mű volt.”  

60-as évek vége/70-es eleje: Kende Márta mellett a kameránál Dobay Sándor operatőr (Kende a legtöbb filmjét vele készítette), mellette Boldizsár Károly és Gombos Tamás. (A fotó Kende Júlia magángyűjteményéből származik.)

Kende Márta Bertolt Brecht versekre komponált, Ne feledd! című alkotásával 1961-ben a magyar rövidfilm szemlén III. díjat nyert. „A film alapja a Kriegsfibel, magyarul Háborús kiskáté című Brecht-kötet. Az albumban háborús fotók vannak, melyekhez Brecht írt négy soros verseket. Apám fordítását használta fel anyám, és így készített egy háborúellenes filmet” – foglalta össze a film tartalmát Kende Júlia. „A lipcsei Volkszeitung Kende Márta Ne feledd! című filmjéről, mint nagyerejű és megrendítő költői műről írt. Melegen méltatta filmjeinket a National-Zeitung is” – tudósított 1961-ben a Magyar Nemzet. Két év múlva a Bognár Anna világával már nagydíjat nyert Kende Márta a III. Magyar Rövidfilm Fesztiválon. A történet egy jászkarajenői parasztasszonyról szól, aki vakon jött a világra, majd 52 évesen megműtik, és látni kezd, csakhogy amit lát, az ő tanyai „világát”, az éppen eltűnik a világból.  

Az ezt követő években is rendszeresen szerepel fesztiválokon Kende Márta, és sokszor nyer. „Mi foglalkoztatja a rendezőnőt?” – teszi fel a kérdést a Film Színház Muzsika újságírója, 1966-ban. Majd az újságíró szépen válaszol is rá. „Nézzük a filmek sorát. Szólt már a háborúról, az emberi szépségről, a hivatásról, a fajgyűlöletről és most, legutóbb a Néma tanúkban mindannyiunk felelősségéről. (Ez egy korrupciós ügyet bemutató film volt, a Pamuttextil Művek főkönyvelőjének a tárgyalásáról és esetéről szólt. Az akkoriban használatos, megszokott narratíva szerint „a szocialista embertípus nem sikkaszt, nem csal” – ezért igen bátor mű volt. Ezenkívül Anyám azt firtatta a filmben, hogy az emberek miért hallgattak, miért maradtak a tanúk némák – Kende Júlia megj.) Kende Márta a Televízióban egy új stílust, a különösen tévé-szerű új stílust, a dokumentaristák stílusát emelte művészi rangra” – jelentette ki a Film Színház Muzsika zsurnalisztája.

A rendezőnő egy másik újságírónak így vallott ars poeticájáról, 1966-ban a Rádió és Televízió Újságban: „Elismerem, hogy pl. 1848 elemzése fontos dolog. De ez nem oldja meg a problémáinkat! Nekünk nem halottkémnek, hanem diagnosztának kell lennünk. Mindig a mai napot kell elemeznünk – csak így tudunk előre lépni! Ha a Néma tanúkra tíz év múlva senki sem emlékszik, nem esem kétségbe: nem az örökkévalóságnak – a mának dolgozom.”

Miközben Kende Márta a cinema verité titkait kutatta és követte, rendezte a Tévé Macit, a Futrinka utcát, a Mazsola és Tádét, a Sündisznócska-sorozatot, amely bábfilmeken generációk nőttek fel. A dokumentum- és bábfilmek mellett nagyon büszke volt tévéfilmjeire. Így vallott erről, egyik utolsó filmjének munkálatai közben: „Ami a tévéjátékokat illeti, eleinte sűrűbben volt alkalmam a rendezésre, hadd említsek meg három, számomra nagyon kedves művet. Egy csirkefogó ügyében Ladányi Ferenccel, Saroyan Halló ki az? Törőcsik Marival és Lorca Csodálatos Vargáné Domján Edittel a főszerepben...

 

Kende Márta a hetvenes években (A fotót Kende Júlia bocsátotta rendelkezésünkre.)

Jelenleg a dokumentumosztályon dolgozom, és jó néhány év eltelte után ismét tévéjátékot rendezek. Halasi Mária Az utolsó padban című, sok sikert megért regényéből készül tévéjáték. Nekem nagyon tetszik a könyv, s nem véletlen az sem, hogy számos külföldi országban aratott elismerést. Ez a regény társadalmi oldalról közelít meg egy olyan kérdést, amelyről többnyire szívesen hallgatunk. Egy tíz éves cigány kislány humorral, érzelmekkel telített, illúzióktól mentes sorsában sok-sok igazságot fejez ki a szerző, és ez adja meg elsősorban az értékét, nívóját” – mesélte a Tükör című lap újságírójának 1975-ben Kende Márta, akit a zsurnaliszta gyors önvizsgálatra és szakmai leltárra is késztetett: „Érzek kielégítetlenséget, s ez a mi pályánkon egészen természetes. A rendezők mai beskatulyázása az én számomra szűkítést jelent. Csupán a drámát elfogadni művészetnek, ez méltánytalan, hisz a televízió úgyszólván minden műfajban teret enged a művészi kifejezésnek. Mindent összevetve azonban optimista vagyok, és szenvedélyes. Szenvedély kell mindenhez. Ez fontos kritériuma a művészetnek. Ha nincs szenvedélyes mondanivalónk, akkor addig hozzá sem kell fogni semmihez.”

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.

A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?

Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.

Korábbi részek:

Szederkényi Olga Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.

Címlapkép: Kende Márta Az utolsó padban forgatásán / Forrás: Arcanum