Kapcsolódó anyagok

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az idei év figyelmet érdemlő mozijai közt, a King Kong, a Star Wars harmadik része, a Batman: Kezdődik! mellett egy merőben más típusú alkotás is látható lesz. A producerek a Brodwayn „sikercsinálással” kísérletező pénzembereket parodizáló musicalfilm egyszer már kaszált a hatvanas évek végén.

A történet szerint Max Bialystock producer és könyvelője, Leo Bloom szeretnének gyorsan meggazdagodni. Szerintük a biztos anyagi sikert a világ legrosszabb musicaljének, a Hitler tavaszá-nak (Springtime for Hitler) színpadra állítása hozhatja meg. Cél pénzt szerezni egy tuti bukásra, így senki sem várja a darabtól, hogy visszahozzon valamit, és a producereké a teljes haszon.

Brooks 68-as Hitler-tavasza
A 68-as változat egyik Broadway-cápáját Zero Mostel alakítja, aki kevéssé ismert arc a hazai mozibajárók előtt, ám partnere, Gene Wilder nevére már többen emlékezhetnek. Több, nálunk is vetített, könnyed komédiában, mint például a Bolondosan a szerelemről vagy Az ifjú Frankensteinben játszott főszerepet. Valamint 1971-ben ő alakította Willy Wonkát a csokigyári történetben.

A mostani változatban a televíziózásban ismert Nathan Lane alakítja a pénzéhes producert, aki idős hölgyek romantikus vágyait „kénytelen” kielégíteni, hogy tőlük pénzt szerezve megvalósíthassa saját álmát, és Matthew Broderick (Az 54. hadtest, A stepfordi feleségek) a kissé visszahúzódó könyvelőt. A filmben látható lesz még Will Ferrell és Uma Thurman is.

A producerek producere 2005-ben Mel Brooks, aki az eredeti változat rendezője, forgatókönyvírója és részben zeneszerzője is volt egyben, a rendező Susan Stroman. A film premierje várhatóan idén december 26-án lesz.