satc2_500_2

Itthon ez, sokadszorra bizonyosodik be, nem így van. A többnyire lekövetett amerikai trendek mellett ritka, hogy egy hollywoodi szuperprodukció megbukjon. A magyar mozik versenyében persze jelentős előnye van az amerikai produkcióknak, úgyhogy infrastrukturális okok miatt is nagyobb a fajlagos népszerűségük (vagyis a frekventáltabb idősávokban nehéz mást találni, mint blockbustert), ez látszik onnan is, hogy míg a többi évszakban mindig van 1-2 alacsonykópiaszámmal is a legjobb tíz film közé befurakodni képes produkció, a nyár végét 25-30 kópiánál kevesebbel nem lehet túlélni.

Az Amerikában 90%-ban nők, és javarészt 35 év alattiak által megtekintett Szex és New York 2 döbbenetes 2,5 órája itthon 69 ezer embert tudott meggyőzni - és itt tényleg értetlenül tárja szét az ember a kezét, ennyi ideig reklámot mégis ki akar nézni - ráadásul a kritikák mindezt előre jelezték? Előző hétvégén a Perzsia hercege - az idő homokja 55 ezerrel még azért szólt kisebbet, mert a kultikus számítógépes játék 35 év felett nem mond semmit, ráadásul ez az egész játékfeldolgozósdi a filmipar egyik legerőltetettebb és legsikertelenebb kapálódzása.

filmaj_0520_perzsia_sz5

Fél év után elköszönünk az Avatartól, amely 1312 heti nézőnél tart, 62%-ot esett a múlt héthez képest, elég jól kihozott magából mindent, megváltoztatta a filmipar hömpölygésének irányát, 1,677 milliárd forint bevétel, 1,15 millió néző. Menthettlenül zuhanni látszik a Vasember 2, lehet, hogy két hét múlva már nem találkozunk vele a top 10-ben? Nem 2D-nek való vidék ez, a nyár a romantika és a 3D jegyében telik el. Utóbbiak közül az új Nolan-filmre szeretem mindig felhívni a figyelmet, az Inception július közepén jön, és remélhetőleg kiforgatja a világot a sarkaiból. Addig Abu Dzabi, játékfilmek, romantika bő lére eresztve.

boxo100523_630

boxo100531_630

(forrás: odeon.hu, box office mojo, forgalmazók országos eredményei)