Kezdjünk egy érdekes esettel, mint mi is megírtuk, Dömötör Tamás filmje, a Czukor Show egy napig premier előtt látható volt az indavideón, ami végül 5000 olyan nézőt hozott, aki teljes egészében megnézte a filmet. Vártuk a következő hetet, vajon megsínyli-e a film az ingyenes hozzáférést, vagy nem? A letöltés- és ingyeneshozzáférés-pártiak szerint az ilyen akciók ugyanis megnövelik a moziba járási kedvet, míg az ellenzők szerint ez csak árt a forgalmazóknak. Mielőtt túl messzire mennénk a következtetésekben, nézzünk rá a számokra: a Czukor Show az ötezres nézőszám után Budapesten 464 nézőt vonzott, majd a következő héten 395-öt. A nézőszám tehát lényegében stagnált (70 ember százalékosan ezen a szinten nem kevés, de bőven belefér a nézőszám hullámzásába), ami pozitív válasz: igen, ezek szerint a netes akció 1, vagy nem befolyásolja a mozis látogatottságot 2, segít a mozis disztribúciónak, mivel érdeklődést kelt a film iránt, s többeket indít arra, hogy moziban (is) megnézzék a filmet. Persze jó lenne ismerni a közönség közlekedési szokásait - hányan nézték meg a filmet csak a neten, a moziban a net miatt, ám erre nincs semmilyen adat.
A Kick-Ass - legalább egy hétre - leverte a nagyokat
Azért is fontos lenne megismerni, hogy vajon hány tényleges nézőt veszthetett/nyerhetett a produkció, mert úgy a forgalmazó/moziüzemeltető is tisztában lehetne azzal, hogy végeredményében nyer vagy veszít-e a bolton. A Budapest Film és a Palace Cinema ugyanis, Pusztai Ferenc közlése szerint, visszavonta a filmeket a mozikból, mivel úgy ítélték meg, hogy ingyenesen hozzáférhető filmet nem forgalmaznak.
A választások hete és hétvégéje nem kedvezett a moziba járásnak, és ez nemcsak az órákon át sorban álló átjelentkező szavazók esetében volt így: a 89 665 országos néző igen alacsony érték, igaz, a forgalmazók tisztában voltak vele, hogy nem most kell kijátszani az aduikat: a London River, Egy lányról, Dot.com kis érdeklődésre számot tartó filmek, a Kedves John! határeset, tán a Párterápia érezhette kissé mostohának a sorsát, hogy pártlistákkal és egyéni jelöltekkel kell versenyeznie (bár egy Will Farrellt bármelyik szabolcsi körzetecskében beszavaznának a parlamentbe). Amerikában a Párterápia persze siker, hisz napjaink két legnépszerűbb komikusa nem vicces benne, Tina Fey és a fent már említett Ferrell - az 55 milliós költségvetésű film 25 millióval nyitott a 2. héten, és most már, a külföldi eredményekkel együtt, 66 milliónál jár, és a második héten is a harmadik. Örvendetes, hogy az Egy lányról befért az országos legjobb 10-be t kópiával, a további sorrend papírforma lett, vagyis a Kedves John! ötödik lett, a Párterápia pedig harmadik. (Bár az Avatar nem szerepel a listán, de ez csak adminisztrációs hiba lehet, mert a legújabb listán fent van a film, szóval egy hétre nem valószínű, hogy kiesett a nézők kegyeiből.) A Párterápia mellett egyébként még az Exférj újratölve, és az Így neveld a sárkányodat ért el tízezernél magasabb nézőszámot, s a felsorolás egyben növekvő sorrend is.
A Czukor Show megjárta a kísérletezést
Aztán jött a hivatalosan, az OVB által is kampánycsend utáninak ítélt időszak, újabb hét, amikor igazi nagykutya érkezett: A titánok harca. A posztavatari idők elérkeztével lassan ciki lesz beülni egy hagyományos moziba, és rengeteg produkció lesz utólagosan 3D-sítve, a Warner így számítógépbe tette és szellemképesítette a filmet. A film rossz, viszont sikeres, és nemcsak itthon: a 125 milliós költségvetésű film az első héten 61-et hozott Amerikában, itthon 81,2 millió forintot és 57 ezernél több nézőt (ami a top10 össznézettségének a fele). A Nem félünk a farkastól? eredményeiről nincs hír. Mindeközben Amerikában a Kick-Ass című szuperhősvígjáték diadalmaskodott, 250 ezer dollárral maradván el az első helyezett és 20 milliós bevételt elért Így neveld a sárkányodat-tól - kis pihenő a mega-3D-filmek súlyos 3D-árnyai közt. Mindig jó és reménykeltő olyan filmekről olvasni, amelyek egy kis frissességet hoznak, ez most Matthew Vaughn filmjének (Nicolas Cage-dzsel a főszerepben) épp üzletileg is megtérülő módon sikerült.
(forrás: odeon.hu, box office mojo, forgalmazók országos eredményei)