A hírt a film két szereplője, Törőcsik Franciska és Brasch Bence jelentették be a film Facebook-oldalán közzétett videóban. A megmutatott jelenetekről egyelőre nem derültek ki konkrétumok, az alkotók annyit árultak el, hogy július 3-tól láthatók az exkluzív részletek a Hogyan tudnék élni nélküled? mozis vetítései előtt.

Kép a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmből
A Hogyan tudnék élni nélküled? folytatása november 12-én érkezik a mozikba, Dyga Zsombor rendezésében. Azt már tudjuk, hogy ezúttal is fontos helyszín lesz a magyar tenger, a múltbéli történetszál pedig hat évvel később folytatódik. A régi barátok egy esküvőre készülődnek, amit bonyodalmak, félreértések és intenzív érzelmek öveznek.
Gergő (Ember Márk), Gábor (Marics Peti), Csabi (Kirády Marcell), Eszter (Törőcsik Franciska), Kata (Márkus Luca) és Betti (Kovács Harmat) tehát 2000-ben újra találkoznak. És hogy mi lesz ebből? Szerelem? Szakítás? Búcsú vagy esetleg újbóli egymásra találás? Az biztos, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. főszereplői a szerelem és a szeretet nagy kérdéseivel találkozva még mindig ugyanabban a válaszban hisznek. A filmben az örökzöld Demjén-dalok közül mások mellett elhangzik majd a Mindig ugyanúgy, a Jelszó, Love, az Iskolatáska, a Várj, míg felkel majd a nap, a Jóbarátok vagyunk és a Legyen ünnep című szerzemény is.
A Hogyan tudnék élni nélküled? a rendszerváltás óta eltelt évek legnézettebb magyar mozifilmje lett, a 2024. novemberi bemutató óta lényegében folyamatosan műsoron van, és az újévi tévépremierje is rekordnézettséget hozott. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint idén június 28-cal bezárólag 1.066.823 néző váltott jegyet a zenés filmre, amivel az összesített hazai magyar mozis toplista 5. helyén áll, majdnem megelőzve a Titanicot is. Orosz Dénes filmje ezzel olyan kasszasikereket utasított maga mögé nézettségben, mint a Jurassic Park, a Harry Potter és a bölcsek köve, vagy az Avatar 2.
A Hogyan tudnék élni nélküled?-del mi is sokat foglalkoztunk a premier idején. Kritikánkban kiemeltük: „A korosztályok keveredése miatt a Hogyan tudnék élni nélküled? nem csak azoknak lesz jó élmény, akik Demjén slágerein keresztül tanulták meg kifejezni az érzéseiket, hanem a fiatalabb generációnak is, akik éppen most élnek-halnak ezekért a fiúkért (és lányokért)."
Törőcsik Franciskával pedig interjút készítettünk, aki sokat mesélt a nosztalgiáról, és a Demjén-életműhöz fűződő viszonyáról is: „Az én életemnek is már gyerekkoromtól kezdve a részei a legnagyobb Demjén-slágerek, a Sajtból van a Hold-tól az Iskolatáskáig, arra is emlékszem, hogy a Mikor elindul a vonat volt akkoriban a kedvencem. De az egészen más, amikor színészként kell hozzányúlni egy dalhoz, a sajátomévá kell tenni, mélyebben meg kell érteni a szövegét. Velem is ez történt az Úgy szeretném és a Szabadság vándorai esetében: ez a szerepem két legfontosabb dala a filmben, és ahogy foglalkoztam velük, szép lassan egyre közelebb kerültem hozzájuk."
A Hogyan tudnék élni nélküled? 2. november 12-től érkezik a mozikba, az első rész bővített változatát pedig július 3-tól vetítik országszerte.


