Streaming szolgáltatásra és televíziós forgalmazásra készülő produkciók támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet: 7 tévéfilm és 8 kisjátékfilm gyártása, valamint 3 tévéfilm és 19 sorozat fejlesztése kezdődhet. 

A tévéfilm pályázatra 104 szinopszis érkezett. A Televíziós Döntőbizottság 7 nagyköltségvetésű tévéfilm gyártására összesen 1,77 milliárd forint támogatást szavazott meg. Goda Krisztina Gárdonyi Géza Ida regénye című, egyik legnépszerűbb, édes-bús romantikus művét dolgozza fel. Pacskovszki József Herczeg Ferenc ma is gyakran játszott színművéből, a Kék róká-ból készíthet tévéfilmet, míg Zomborácz Virág Egy magyar Rotschild címmel Rotschild Kláráról, a szocialista előkelőségek ikonikus divattervezőjéről forgathat.

Zomborácz Virág (fotó: Divány.hu)

 

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét címmel egy nyílt örökbefogadás történetét fogja elmesélni, Tóth Barnabás Őszi végjáték címmel újszerűen és meghökkentően dolgozza fel Stefan Zweig Sakknovellá-ját, míg Forgács Péter Szájhős.tv címmel készít modernkori Robin Hood történetet. Eperjes Károly Krisztus inge címmel forgat tévéfilmet, mely az 50-es években a szerzetesrendek feloszlatásakor játszódik.  

A gyártási támogatások mellett három tévéfilm forgatókönyv fejlesztését is támogatja a Filmintézet. Koltay Gábor Szegény Sudár Anna címmel készülő alkotása az ellenállás példázata, melynek színhelye Erdély a diktatúra lélekölő reménytelenségében. Kiss-Stefán Mónika filmterve, a valós történetből kiinduló A váci múmiák – Memento mori egy templom felújítása során fellelt múmiákkal repít vissza XVIII. századi Magyarországra, Bokor Attila a Romzsa Tódor gyilkosságot dolgozza fel.  

Lichter Péter és Máté Bori

 

Nyolc fikciós rövidfilm támogatására összesen 77,4 millió forint támogatást szavazott meg a Filmintézet. Lichter Péter és Máté Bori Dr. Moreau szigete címmel viszi majd utazásra a nézőket a tudomány határterületére, ahol a természet és az ember közti határ elmosódik. Cibulya Nikol a nyilvános szülésre készülő uralkodónőről készíti Mária Terézia szül című rövidfilmjét. Gyimesi Anna egy egyedülálló anya későnyári kalandját mutatja be a tengerparton az Affrikáta című filmben. Mellettük Bacskai Brigitta,  Hevér Zoltán, Kovács Ákos, Odegnál Róbert, és az Angyalosy Eszter-Szőke Dániel alkotópárosok forgathatnak kisjátékfilmeket. 

A hazai filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat pályázatra 134 pályamunka érkezett, melyek közül 19 sorozat tartalomfejlesztésére ítélt meg összesen 145,6 millió forint támogatást a Televíziós Döntőbizottság.

Goda Krisztina

Magas gyártási költségvetésük miatt jelentős kockázattal jár a korábban soha nem látott reneszánszukat élő tévésorozatok megvalósítása. Elsősorban ezért döntött úgy a Filmintézet már a pályázat kiírásakor, hogy először minél több ígéretes ötlet fejlesztését támogatja, így a gyártási pályázatokról a már kidolgozott sorozat-forgatókönyvek és gyártási tervek alapján könnyebb lesz számuka megalapozott döntéseket hozni.

A fejlesztéshez támogatást nyert produkciók között számos igéretes terv szerepel. A Szemérmetlen történetek című antológia-sorozat egyes epizódjait Szász Attila, Ujj Mészáros Károly, Gárdos Péter, Sándor Pál rendeznék. Goda Krisztina Az ötvenes évek és a szex címmel dolgozik sorozaton arról, hogyan mászott be a kommunista rendszer az emberek hálószobájába. Koltai Lajos Töretlen akarattal című terve egy norvég lányról szól, aki a világháború előtt érkezik Magyarországra. Divinyi Réka egy egyedülálló anyáról és kamasz lányáról készíti a Családi esetek című sorozattervet. Vidnyánszky Attila Pro Libertate! címmel dolgozhat II. Rákóczi Ferencről szóló sorozattervén.

A támogatott alkotások listája:

Tévéfilm pályázat gyártás:

Ida regénye Pályázó: Film Positive Productions Kft. Rendező: Goda Krisztina
Az Ida regénye Gárdonyi Géza egyik legnépszerűbb romantikus műve, melyben két fiatal névházasságot köt, azzal a szándékkal, hogy egy év múlva különválnak, de terveiket keresztezi a szerelem.

Kék róka Pályázó: Megafilm Service Kft. Rendező: Pacskovszki József
Herczeg Ferenc Kék róka című darabja a múlt századelő írófejedelmének egyik legsikeresebb, ma is gyakran játszott műve.

Tévéfilm pályázat tartalomfejlesztés és gyártás:

Egy magyar Rotschild Pályázó: Tivolifilm Kft. Rendező: Zomborácz Virág
Rotschild Klára kalandja a 70-es évekbeli magyar előkelőségek kedvelt tervező-szalonjának megnyitásához "RC" jelképpel.

Hat hét Pályázó: Sparks Kft. Rendező: Szakonyi Noémi Veronika
A 18 éves Zsófi nyílt örökbefogadás keretében egy gyermektelen párnak adja örökbe újszülött kislányát. Ha úgy dönt, hogy mégis felnevelné, hat hét áll rendelkezésére, hogy visszakérje gyermekét.

Őszi végjáték Pályázó: A Települések Kulturális Életéért Közhasznú Nonprofit Kft. Rendező: Tóth Barnabás
1956 őszén az utolsó Nyugat felé tartó vonaton különös sakkparti zajlik Czentovics, a bajnok és B., az egykori politikai fogoly között. Zweig „Sakknovellájának” újszerű és meghökkentő feldolgozása.

 Szájhős.tv Pályázó: B&L Line Kft. Rendező: Forgács Péter
A szájhős. tv egy modernkori Robin Hood történet. Egy emberi hang a tömegből, az emberekért. Főhősünk egy nap úgy dönt, nem tűri tovább az igazságtalanságot a munkahelyén és „beolvas” a vezetésnek.

Krisztus inge Pályázó: FILM-ART Stúdió Kft. Rendező: Eperjes Károly
A „Krisztus inge” 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatásakor játszódik - Leopold ciszterci házfőnök és Keller ÁVH-s főhadnagy párharcán mutatja be, ahogyan az Istenhit legyőzi a diktatúra pribékjeit.

Tévéfilm pályázat tartalomfejlesztés:

Szegény Sudár Anna Pályázó: Szupermodern Stúdió Kft. Rendező: Koltay Gábor
Erdélyben, a ’80-as évek végtelennek tűnő diktatúrájának lélekölő reménytelenségében a csendes ellenállásnak, a hovatartozás áldozatos megtartásának ma is érvényes példázata.

A váci múmiák, Memento mori Pályázó: Real Pictures Kft. Rendező: Kiss-Stefán Mónika
Valós történetre alapozott film. 1994-ben Vác városában a Fehérek temploma felújítása során egy elfeledett kriptára leltek a munkások. A 265 múmia sorsával visszarepülünk a XVIII. század történelmébe.

Romzsa Tódor Pályázó: Cinecom Bt. Rendező: Bokor Attila
Romzsa Tódor munkácsi görögkatólikus püspök hitéért életével fizetett. Tudta, hogy mi készül ellene, de inkább választotta a halált. Vértanúságáért boldoggá avatták.

Kisjátékfilm pályázat:

A kertész Pályázó: FILMTEAM KFT Rendező: Bacskai Brigitta
Dani még kisfiú, mikor elveszíti édesanyját és egyedül marad apjával, akivel nem volt szoros kapcsolata. Mindent megtesz, hogy közel kerüljenek egymáshoz, de apja miatt ellehetetlenül minden törekvése.

Sámán Pályázó: Blue Duck Arts Bt. Rendező: Odegnál Róbert
Egy modern kori sámán története.

Mária Terézia szül Pályázó: Little Bus Production Kft. Rendező: Cibulya Nikol
Mária Terézia szülésére készül. Vele készül az anyja, a nevelőnője, a főudvarmesternő, a kancellár, nemesek és egy zenekar is. A királynőnek nyilvánosan, publikum előtt kell véghez vinnie e hőstettét.

A TAXIS Pályázó: FILM-ART Stúdió Kft. Rendező: Kovács Ákos
A taxis felveszi utasát a pesti hídfőnél, és folyamatosan monologizál, amíg a végcélhoz érnek, de az út nem (csak) Budapesten át, hanem a magyar félmúlton keresztül vezet.

Affrikáta Pályázó: Umbrella Kreatív Műhely Kft. Rendező: Gyimesi Anna
Egy egyedülálló anya későnyári kalandja a tengerparton, amely rádöbbenti mozgáskorlátozott tinédzser lányával szembeni önfeláldozásának értelmetlenségére.

Titkos fiók Pályázó: Cinecom Bt. Rendező: Hevér Zoltán
A film egy mai modern emberi sors példája: mindannyian éreztük már szűknek a körülöttünk levő világot, keresve, remélve a lehetséges kitörtési pontokat: „Rabok legyünk vagy szabadok”, ez itt a kérdés.

Dr. Moreau szigete Pályázó: Mindwax Kft. Rendező: Lichter Péter, Máté Bori
Civilizáció és természet közti egyensúly felborításának kockázata soha nem volt ennyire aktuális. Utazásra hívjuk a nézőt a tudomány határterületére, ahol a természet és az ember közti határ elmosódik.

Utolsó esély Pályázó: Laokoon Cinema Kft. Rendező: Angyalosy Eszter, Szőke Dániel
Az UTOLSÓ ESÉLY humoros családi dráma egy ifjúsági sportfilm köntösében. Egy apa vakmerő kísérletét mutatja be arra, hogy visszaszerezze a lányát. Végső üzenete: sosem késő jóvátenni a hibáinkat.

TV sorozat fejlesztési pályázat:

DVNA Pályázó: Halluci-Nation Kft. Rendező: Topolánszky Tamás Yvan
Erika egy autóbalesetet követően arra ébred, hogy eltűnt a Duna, Budapest pedig teljesen kiüresedett. Ekkor még nem sejti, hogy a poszt-apokaliptikus állapotok kialakulásához neki is köze lehet...

Legyetek szeretettel Pályázó: Bonum TV Közhasznú Nonprofit Kft. Rendező: Szilágyi Andor
Klasszikus keretben tárul fel a kispap, Brenner János 60 évvel ezelőtti brutális meggyilkolása. A nyomozás közben bepillanthatunk a hatalom ’56 októbere utáni –tragikomikusnak tűnő – restaurációjába.

Családi esetek Pályázó: TV COM Kft. Rendező: Divinyi Réka, Magács László
Miután elveszti férjét és egzisztenciáját Svájcban, a jogi diplomáját soha nem használó, egyedül maradt anya hazaköltözik tizenéves lányával, és az őt lenéző apósa ügyvédi irodájában kezd dolgozni.

Töretlen akarattal Pályázó: Tivolifilm Kft. Rendező: Koltai Lajos
A tehetős norvég család lánya, Edle Astrup Magyarországra érkezik. Egy estélyen szerelemes lesz a sikeres festőbe, Hubay Andorba. Összekötik életüket. Hamarosan a világháború felforgatja életüket...

13 nap Pályázó: IKO History Kft Rendező: Radnai Márk
Az 1956-os forradalom és szabadságharc története tablószerűen, tizenhárom napban, nyolc epizódban elmesélve.

Erdélyi menyegző Pályázó: Film Positive Stúdió Kft. Rendező: Ugron Zsolna
17. századi várakban jelenésekről, átkokról suttognak és a szép, elvetemült Báthoryakról. Parancsszóra elhált szerelmek és politikai gyilkosságok közepette egy asszony boldog akar lenni.

Haydn - Verszália Mestere Pályázó: Szupermodern Stúdió Kft. Rendező: Pálinkás Norbert
A barokk kor két nagy alakját, Esterházy Miklóst és Joseph Haydnt a közös álom megvalósításáért, a magyar Versailles-ért (Verszáliáért) vívott emberöltőnyi küzdelem örök barátokká kovácsolja össze.

Pro Libertate! Pályázó: Sound Manager Kft. Rendező: Vidnyánszky Attila
A Rodostóban haldokló II. Rákóczi Ferenc fejedelem visszaemlékezése kalandos életére, a gyermekkortól a kuruc szabadságharc végéig.

Romantikus Kalandregény Pályázó: M-Lucidus 88. Kft Rendező: Mitev Viktor
Romantikus hősök és igazi kalandorok - D’artagnan, Zorro, Robin Hood és Winnetou, két magyar tizenévesnek segít megmenteni a világot, történelmi fogócska elrabolt csakrakövekért Dobogókőtől Tibetig.

MESÉLD ÚJRA! / magyar népmesék újratöltve Pályázó: Cameofilm Studio Kft. Rendező: Juhász Anna
A magyar mesevilág kultúrkincseit bemutató kortárs gyermek és családi sorozat élő szereplőkkel, a mese fordulatai, nyelve, klasszikus dramaturgiája szerint egyszerű, igényes, érthető mai feldolgozása.

BOGLARCZYKI Pályázó: Im FILM Production & Service Kft. Rendező: TBA
A német megszállás előtt, 1944 telén egy Balaton-parti iskola lengyel menekült fiatalok számára a túlélést jelentette. Egy magyar társaság lengyel barátainkat a német szövetségesektől bújtatta.

Ara-para Pályázó: Paragon Alley Kft. Rendező: Koncz Teréz Irén
Egy 30 éves pszichológusnő, bepánikolva a közelgő házasságtól, felkeresi az exeit, hogy végleg elköszönjön tőlük. Ez azonban a kapcsolatát és a saját ön- és világképének alapjait is megrengeti.

Lelki segély Pályázó: Sparks Kft. Rendező: Kishonthy Edina
A Lelki segély egy izgalmas tvfilmsorozat, amely fordulatos cselekményeken át elgondolkodtató kérdéseket boncolgat: mik az emberi boldogság feltételei?

A Táltoskirály birodalma Pályázó: FILMÉP Kft. Rendező: Dombrovszky Linda
A történelmi dokumentum-játékfilm sorozat a magyar állam második megalapításának korszakáról szól, IV. Bélának és lányainak, közöttük Szent Margitnak személyes történetein keresztül.

AZ ÁRPÁDOK Pályázó: MEGA FILM Kft Rendező: Gulyás Buda
AZ ÁRPÁDOK című több évados televíziós sorozat a magyar történelem kiemelkedő korszakának, az Árpádházi királyok lélegzetelállítóan izgalmas, nagyszerű fordulatokban bővelkedő évszázadait dolgozza fel.

Szemérmetlen történetek Pályázó: Film Street Kft Rendező: Szász Attila, Ujj Mészáros Károly, Gárdos Péter, Sándor Pál
1939-ben, Moszkvában szemérmetlen fotók készülnek egy fiatal lányról. A képek különös módon bejárják Európát. A sorsok, amelyeket a fotók kapcsán megismerünk, kirajzolják a kegyetlen huszadik századot.

Az ötvenes évek és a szex Pályázó: Film Positive Productions Kft. Rendező: Goda Krisztina
Az Ötvenes évek és a szex három szerethető ember sorsán keresztül mutatja be, hogyan befolyásolta a rendszer az ötvenes években az emberek legintimebb magánügyeit, gyakran még szexuális életüket is.

Cellamesék Pályázó: Megafilm Service Kft. Rendező: Vecsernyés János
Rejtélyes antológiasorozat, amelynek részei a történelem során bármikor játszódhatnak – de mind ugyanabban a cellában történik. Az adott korban ki a bűnös: a rab vagy aki rabosít? A falak elmesélik.

Más ez a szerelem Pályázó: B&L Line Kft. Rendező: Rozgonyi Ádám
A sorozat háttértörténése a folyamatosan zajló 1966 táncdalfesztivál: a próbák, az elődöntők, a döntő, melyhez kapcsolódnak a megvalósulásért felelős STÁB, és egyes valós vagy fiktív ÉNEKESEK.

Forrás: NFI / Borító: Tóth Barnabás az Akik maradtak forgatásán (Fotó: Pozsonyi Janka)