Nincs lehetetlen! Ha álmodni tudunk, meg is tudjuk valósítani az álmot - nyitotta meg az IPTV-ről szóló sajtótájékoztatót a TVnet Kft. ügyvezető igazgatója, ifj. Lengyel Tibor. Bevezetőjéből kiderült, az IPTV világszinten is új jelenség. A triple play technológia lényege, hogy ugyanazon a vonalon érkezik az adás, az internet és a telefon, és a három szolgáltatás egyidejű használata mellett is garantált az 1 Mbit/sec végsebesség. Magyarországon egy időben, november 6-án két cég is elindította a szolgáltatást. Az elsőség tényénél fontosabb a felhasználók kényelme – fogalmazott az ügyvezető igazgató. A digitális műsorszórás tartalmilag ugyanazt kínálja, mint a kábeltévék, azzal a különbséggel, hogy korlátlan számú csatornát vehet fel kínálatába. Mivel azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy néző átlagban 5-10 csatornát használ, a TVnet létrehozott egy „kedvencek menüt”, ehhez interaktív vonalat biztosítanak a felhasználók számára, amin a szolgáltatóval kommunikálhatnak. Gombnyomásra működik a gyerekzár, az elektronikus műsorújság, a videotéka, a zeneletöltés, a rádió, a karaoke és a netpincér, utóbbihoz adatokat sem kell megadni, mert az előfizető adatai tárolódnak a rendszerben. Szintén extraszolgáltatásnak számít a time shifting funkció, mely 24 órás rendszerben képes rögzíteni a műsorokat, így azok „visszatekerhetőek”, akár egy videóval. Igaz, ez a lehetőség csak azoknál az adóknál áll fenn, amelyekkel a cég szerződést kötött.

Az IPTV egyelőre 50 csatornával várja a nézőket. Az 1994-ben alakult TVnet Kft. 24 központot hozott létre eddig Budapesten, így a főváros 75 százalékát fedi le a szolgáltatás. A jövő év elején újabb 11 nagyvárosban lesz elérhető az interaktív televíziózás. Akinél van, vagy egy éven belül volt telefonvonal, vagy van a háztartásban rézkábel, és a közelében található egy telefonközpont, jó eséllyel bevezettetheti a szolgáltatást. Eddig kétféle csomag létezik, az M 2 in 1, az L 3 in 1 alapon tartalmazza a tv, az internet és a telefon szolgáltatást, de készül az S csomag is. A legolcsóbb csomag most 13 490 forintba kerül, a szolgáltatás alapját képező vevőkészülék, az úgynevezett set-top-boksz listaára 50 ezer forint, de ez különböző kedvezményes akciók során akár olcsóbban vagy részletre is megvásárolható. Természetesen az extrákért (videotéka, letöltések) külön fizetni kell. Arra, hogy a szélessávú interneten (ADSL 3G) futó szolgáltatás megakadása esetén miként kárpótolják a nézőket, egyelőre nem tudtak megnyugtató választ adni az interaktív tévé vezetői.

Az IPTV több saját adó elindítását tervezi. Az első önálló csatorna a LUXx TV, amely a sajtótájékoztatón kezdte meg hivatalos működését, a TVnet Kft. közvélemény-kutatása alapján jött létre. Ebből az derül ki, hogy a nézők háromnegyed része egy erotikus csatornát látna szívesen a palettán.. A 24 órában sugárzó prémiumcsatorna műsorfelelőse Kovács Kovi István, aki elsőként saját életművével kívánja megörvendeztetni a nagyérdeműt. A 18+-os műsorok felelőse elmondta, régi vágya teljesült ezzel a „felnőtt adóval”, a TVnet és a Lux Videó találkozása tökéletes házasságnak bizonyult – tette hozzá a műsorigazgató, aki további saját gyártású műsorokat, riportokat és interjúkat ígért. Határ a csillagos ég! A kísérleti sugárzású LUXx TV egy hónapon keresztül keresi az adó arcát. Kovi kiemelte, fontos, hogy a jelölt csinos és intelligens legyen. A jelentkezéseket az arc@luxxtv.hu címre várják.