Emlékszem még valamikor a 90-es évek közepe táján a Warpigs zenekar Szandál című videóklipjére, melyben az együttes tagjai szandált viselő állampolgárok után kutattak a metróban. A közel tízéves felvétel rendezője most egy teljes játékfilmet vitt le a föld alá. Nyilván úgy érezte, hogy 3 percnyi – egyébként felettébb igényes – rockzene illusztrációjánál több van az ötletben. És valóban, a Kontroll egyes beállításai, az a bizonyos metró-perspektíva, egy az egyben a Warpigs-klipből került át a filmbe. Ez is azt mutatja, hogy Antal Nimród vizuális képzeletét nagyon régóta fogva tartják már „a metró különleges atmoszférájú helyszínei”.
Mindjárt a film legelején egy nagyon szokatlan stilisztikai elemmel találkozhat a gyanútlan mozilátogató. Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója jelenik meg a képen és közli, hogy ő Antal Nimród barátja, továbbá, hogy a most következő film nem vet rossz fényt a Vállalatra. Nagyon ravasz húzás ez, picit ott van benne a Hitchcock-szerű szerzői megnyilatkozás, a korrektség leple mögé rejtve. Maga a történet egy kitalált metró-hálózatban játszódik, ez alól éppen Aba Botond monológja az egyetlen kivétel, ami ily módon egyszerre távolítja el és csempészi be a valóságot a fikcióba.
.jpg)
A főcím és Eszenyi Enikő minden értelemben álomszerű magánszáma után valóban elkezdődik a történet. Központi figurája Bulcsú (Csányi Sándor), aki korábbi élete elől menekült a metróba és ellenőrnek állt. Van neki négy gondosan összeválogatott társa, akiket Mucsi Zoltán, Pindroch Csaba, Badár Sándor és Nagy Zsolt alakít. A nevek magukért beszélnek, de itt nem csak a nevekről van szó. Ők öten valóban csapatmunkát végeznek, egymásért játszanak, improvizálnak, de nem az egyéni sikerért, hanem a filmért. Mucsi végre nem Kapa, Badár pedig a Szőke filmekből ismert, nem kevésbé hiperego figuráit szorítja vissza, éppen annyira, hogy a sokkal visszafogottabb szereppel, egészen mesterien megbirkózó Nagy Zsolt egyenrangú félként lehet jelen. Öt szereplő ilyen tökéletes egyensúlyát még színházban is ritkán látni, nemhogy magyar filmben. Pindroch Csaba pedig végleg meggyőzött arról, hogy akárcsak négy társa, ő is zseniális színész, a Valami Amerikában nyújtott harmatgyenge teljesítmény nem az ő hibája.
A Kontroll azonban nem vígjáték, noha nagyon sok vicces jelenet van benne. Műfaját tekintve thriller lehetne, de valószínűleg nem is érdemes műfaji meghatározásokat ráerőltetni. Van a filmben egy Árnyék nevű figura, aki utasokat lökdös a metró alá. Bulcsúnak kell elkapnia, hiszen ő maga is gyanúba keveredik. Le kell győznie a metró gonosz szellemét ahhoz, hogy legyen elég ereje visszamenni a felszínre. Ezen kívül van még szerelmi szál is, meg rivalizálás ellenőrcsapatok között, továbbá egy sínezés nevű igen durva erőpróba, melyet Antal Nimród a feszültség bámulatos adagolásával mutat be.
Két nagy blokkban, a pesti metró utazóközönségének archetípusait láthatjuk viszont, tele szociológiailag és pszichológiailag is pontos, villanásnyi jelenetekkel. Ehhez jön az ellenőrök pszichológussal folytatott beszélgetése, mely megint csak nagyon tudatosan végiggondolt jelenet. Félmondatokkal, sőt helyenként félszavakkal mond el nagyon sokat egy munkáról, mely szinte mindenkiből pszichopatát csinál.
Vígjáték, thriller és szociográfia keveredik, de a történet középpontjában a főszereplő lelkivilága áll. Megférnek egy filmben, többé-kevésbé jók az arányok, de valami mégsem stimmel. Az alapvetően műfaji filmes megközelítésen újra meg újra átüt a nagy magyar valóság szerzői látlelete. Az egész filmre jellemző mélység és pontosság a végéhez közeledve egyre kevésbé érezhető, Antal belegabalyodik a szerzőiség/műfajiság dilemmájába. Az alapvetően műfajfilmes fordulatokkal mindaddig remekül zsonglőrködő történet végén, szerzői filmes szokás szerint, sorra nyitva hagyja a cselekményszálakat, melyek zsáner-jellegüknél fogva pedig igényelnék a lezárást. Magukra maradnak az ellenőrök, a metróvezető és a főnökség is, nem zárulnak le a konfliktusok, csak sorsukra hagyja őket a főhős.
Az összkép mégis pozitív, hiszen elkészült egy működő magyar nagyjátékfilm, újszerű ötletekkel, valódi szereplőkkel és motivált fordulatokkal, egyéni képi világgal. Egy szórakoztató film, mely nemcsak vicces, vagy izgalmas, hanem vizuális élményt is nyújt, és azt az élményt, hogy érdemben lehet róla filmkritikát írni. Lehet dicsérni, és lehet kritizálni is, mert megüti azt a szintet.
