"Sikeresnek mondható az ittlétünk" összegezte tapasztalatait Ujj-Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezője, aki a l'Atelier koprodukciós vásárra vitte a rókabőrt, azaz keresett további koprodukciós partnereket. Az előzetes bejelentkezések már sokat ígérőek voltak, de ráadásként még a végén egy nagyon komoly dán érdeklődő is bejelentkezett - aminek a dán filmipar teljesítményét nagyra értékelő rendező kifejezetten örült.

 

A fesztivál korántsem a pálmafás sétákról és tengerparti koktélszürcsölésről szólt Ujj-Mészároséknak, a kis csapat múlt csütörtökön érkezett Cannes-ba, és csak nyolc nappal később sikerült egy lazább napot beiktatni, szombaton pedig már jöttek is haza. Volt is min dolgozni: a Liza iránt 30 koproducer és forgalmazó érdeklődött, jelentkeztek német regionális filmalapok válogatói is. A tárgyalásoknál sokat segített, hogy a produkcióból jelen volt a szarajevói Cinelinken "talált" német koproducer, Roshanak Behest Nedjad is. Emellett az Eurimages prominensei is bátorították a produkciót a pályázásra, ami egyre valószínűbb opció, mert a szigorúbb, kötöttebb pályázati feltételek (kell a hármas koprodukció, a megkötött szerződések és a költségvetés fele) teljesíthetőnek tűnnek.

liza_fairy_fox_500
A rókatündér csáberejének a francia partnerek nem tudtak ellenállni

A film iránt 80%-ban francia koprodukciós cégjelöltek érdeklődtek, ezért a legvalószínűbb egy magyar-német-francia koprodukciós hármas, de a dánok is komoly ajánlatot tettek, s voltak érdeklődők Írországból, Luxemburgból is. A potenciális partnerek megkapták a forgatókönyvet, és most egy jó egy-másfél hónapos várakozás következik, amíg elovassák és döntenek róla. Majd következik a leendő feladatok elosztása, melyik partner mit kér a produkcióból, a német filmalapok esetében pl.  kötelező a németországi forgatási etap, és még német színész szereplése is elképzelhető, de ehhez a franciák is ragaszkodhatnak, miként az utómunkához is - egyszóval a partnerek kiválasztása után megindul a produkciós tervezés. Nagyon úgy tűnik, tartható lesz az eredeti elképzelés, és  2011 nyarán foroghat a Liza.

A szigorú l'Atelier-s munkatempó összesen két film megtekintését engedte a rendezőnek, az egyik a hivatalos versenyfilmek közül a Montpensier hercegnője (La Princesse du Montpensier) című kosztümös film, Bertrand Tavernier alkotása, amely "nem ellenfele Mundruczó Kornél filmjének", a másik pedig az Un Certain Regard filmjei közül az Október (Octubre) című perui film Diego és Daniel Vegától, ami pedig egy "helyes, emberi történet" volt – ez végül a zsűri különdíját el is nyerte.

liza_fairy_500
2011 nyarán már egy színész bele is fekhet a nyomba

Voltak érdekes találkozások, az l'Atelier egy másik résztvevője, a tizedik filmjén dolgozó Aojama Sindzsi 2006-ban egy olyan kisfilmfesztiválon volt zsűrielnök, ahol Ujj-Mészáros filmje versenyben volt (és nem nyert, hanem Kenyeres Bálint Before Dawn-ja tette ugyanezt). Ezen kívül a cannes-i benyomások "viccesek", Ujj-Mészáros példaként emlegeti a csütörtöki fotózást, amikor a rendezők az üvöltöző fotósok instrukcióinak próbáltak megfelelni, "olyan volt, mint egy kis állatkert". De ugyanilyen groteszk, amikor a nagy sztárok végiglibbennek estélyi ruháikban a vörös szőnyegen, majd utána a reflektorfényből kilépve autójukra várva a betonon vonszolják maguk után uszályaikat.