A film- és kultúraterjesztési modellek válságára válaszul a Kispál-film rendhagyó forgalmázával elhíresült Magyarhangya mozgalom egy 6 film megtekintésére jogosító mozibérletrendszert dolgozott ki. A hangyaPASS célközönsége a 20-35 éves korosztály, így olyan vadonatúj, Magyarországon még bemutatásra nem került, fesztiválnyertes filmet választottak, amely érdeklődést kelthet a célcsoportban. A bérletrendszert közösségi alapokon forgalmazzák: a filmeket egyetlen alkalommal lehet megtekinteni az ország közel 20 városában egy időben - ahogyan ez működött a Kispálfilm vetítésekor is. A vetítések előtt pedig annak a tizennyolc filmnek a trailerét mutatják be, amelyek a közönség választhatja majd ki a kedvencét. „Szeretnénk egy olyan modellt meghonosítani, ahol a közönség nem csupán passzív befogadója, hanem aktív alakítója is a mozik programjának” – nyilatkozta Donáth Péter a magyarhangya mozgalom vezetője, a nézők által választott filmeket ugyanis be szeretnék mutatni az év második felében.

„A hangyaPASS egy olyan modell, ami fenntartható és elég rugalmas ahhoz, hogy pozitív példaként szolgáljon a jelenlegi filmforgalmazói modelleknek” – tette hozzá Donáth Péter. A hangyaPASS bérlet bevezetését a Mozdulj meg a mozidért kampány kíséri. A kampány célja, hogy felrázza a gazdasági és állami szférát, hogy a kultúra támogatása és finanszírozása sokkal egyszerűbb eszközökkel is megoldható, mint az eddigi bonyolult finanszírozási rendszerek. Az olcsóbb bérletárak érdekében lokális szponzorációs kampányt hirdet a magyarhangya, melynek keretében helyi cégek és szervezetek támogathatják saját városuk moziközönségét és kulturális rendezvénysorozatát.

A hangyaPASS mozibérlet május 3-án mutatkozik be a Corvin-közben, ahol egy fényfestés keretében mutatják be a hat forgalmazott filmet. A mozgalmat a magyarhangya.hu és a facebook.com/magyarhangya oldalakon lehet elérni. A mozgalom aktív együttműködő partnere a Daazo.com rövidfilm portál, akik a kísérőfilmeket válogatták és a VJ Centrum kreatív műhely, akik a fényfestésért felelősek.

A bemutatott filmek és a vetítések időpontjai:

Május 24. kedd 20h: A prímszámok magánya (Solitude of prime numbers)
Május 27. péntek 20h: Enter the Void
Május 31. kedd 20h: Attenberg
Június 7. kedd 20h: Mint hal a vízben (Life of fish)
Június 21. kedd 20h: Vagyunk, akik vagyunk (We are what we are)
Június 28. kedd 20h: Tilva Ros