A hét négy napján a magyarhangya üzemelteti a december 13-án 18 évessé váló Odeon mozit: a blogokat, kerületi lakókat megmozgató, közösségekre szervezett mozizással az artmozik csökkenő látogatottságán kívánnak fordítani. A sajtótájékoztatón Borsos Erika az Odeon részéről elmondta: a jelenlegi 20%-os kihasználtság duplázását szeretnék elérni, és januárban folytatni az együttműködést, akár a hét hét napján is. Az Odeon hálózat 1993-ban jött létre, és 2003 óta üzemeltetik a Hollán Ernő utcai mozit - az elmúlt tizennyolc évben az Odeon a filmszerető közönség gyűjtőhelyévé vált. A magyarhangya a Kispál film sikeres forgalmazása, a hangyapass keretében behozott artfilmek forgalmazása után a moziüzemeltetésben próbálja ki magát.

Az Odeon és a magyarhangya lehetőséget kínál közösségeknek, fiataloknak, egyetemeknek a bemutatkozásra: a programszerkesztés során nem csupán a premierfilmekből, hanem az elmúlt száz év filmterméséből fognak válogatni, de odafigyelnek a kerület igényeire is.  „Az Odeon 18 keretein belül legalább két tucat rendszeresen jelentkező tematikus sorozatot indítunk, amelyek szerkesztését egy-egy újságíró, blogger, közéleti személyiség, civil szervezet vagy kulturális honlap látja majd el.” Szeretnék megkönnyíteni a tartalmak közti navigációt a közönség számára, párbeszédet indítani a film szerelmeseivel, és teret adni minden olyan kezdeményezésnek, amely hozzásegíti a nézőket a jövő mozijának alulról szerveződő felépítéséhez - mondta Donáth Péter a magyarhangya képviseletében.

Az első kiemelt program Jancsó Miklós filmrendező 90. születésnapjához kapcsolódik: szeptember 22-én a rendezőt az Opál Színház, valamint a Suttogó delek elnevezésű alkalmi csoport köszönti egy színházi előadással. Az est során látható lesz a Stúdió 80 Jancsó-Hernádi adása, valamint a Fényes szelek című film. A programmal az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 27-28-án tartandó 24 órás Jancsó-vetítéshez kapcsolódnak, amelyen a rendező valamennyi fontos filmjét láthatja majd a közönség. “A hét végén pedig olyan ritkán látható Jancsó filmeket mutatunk be, mint a Magánbűnök, közerkölcsök, A harangok Rómába mentek, a Pacifista, illetve a Szegénylegények angol felirattal” - ismertette a programot Ozorai Sári.

klajko_kovacs_donath_ipacs

 

A programszerkesztés során tematikus sorozatok jöttek létre: indul például divathoz kapcsolódó filmklub, a Prizma magazin pedig a skandináv filmekre szervez estsorozatot október 6-tól kéthetente csütörtök esténként. Külön vetítéssorozat indul rövidfilmekből, az első rövidfilm a sorozat szerkesztőjének, Ipacs Gergelynek az Ádám pincéje című filmje lesz, a pszichologia.com online magazin szervezésében szerdánként pszichológiai filmklub is színesíti majd a programot, sőt a Szakítósblog is készül "igényes és izgalmas romantikával".

Október 27-én indul a Szóljon hangosan a néma! sorozat, amiben ismert zenészek és DJ-k gondolják újra az általuk kiválasztott némafilmek zenei világát, és a korszak hangulatát megidézve élőben zenélnek a moziban. Odeon18 név alatt egy külön sorozatot indítanak az Odeon téka munkatársai, akik 18 év legnépszerűbb, legtöbbet kölcsönzött filmjeiből készítenek válogatást.

Mindezek mellett a magyarhangya, az sm.mag és az Odeon Lloyd mozi közötti együttműködés keretén belül az sm.mag digitális közösségi média magazin kiadott egy plasztikkártyát. Az sm.card közösségi kedvezménykártya lényege, hogy a magazin olvasóinak kedvezményeket nyújtson. Ilyen például az, hogy a kártya tulajdonosai 12 hónapig havonta egy, a közösség által megszavazott filmet nézhetnek meg ingyenesen.