A Harry Potter második részét, a Titkok kamráját novemberben mutatják be az Egyesült Államokban. Alfonso Cuaron mexikói rendező végzi majd Chris Colombus helyett a harmadik rész direktori munkáit. Cuaron nevéhez többek között a Szép remények című film fűződik.

Cuaron Y tu mama tambien című filmje által vált bizonyos mértékben hírhedtté, ismertté pedig az 1995-ös The little princess tette, amivel bebizonyíthatta, hogy ért a gyerekek nyelvén is. Jelen munkája nagy kihívás számára, hiszen Colombus után forgat, illetve az óriási nézőszám miatt. Colombus egyébként producerként fog közreműködni a filmben.

Chris Colombus már leforgatta a második részt, a Harry Potter és a titkok kamráját, amelyben továbbra is sztárokat szerepeltet. A mozikba novemberben kerülő alkotás színészei között látható Kenneth Brannagh, John Cleese és Emma Watson is. A Harry Pottert játszó Daniel Radcliffe az új filmben is megtartotta szerepét.

"Miután meghoztam a döntést, hogy a harmadik filmnél producerként működöm, el voltam ragadtatva attól, hogy ilyen tehetséges rendezőt találtunk, mint Alfonso" - állítja Colombus. Cuaron rendezte egyébként az 1998-ban készült Great Expectationst is. A Harry Potter és az azkabani fogoly igazi krimi, melynek mozgatórugója Sirius Black, akit tömeggyilkossággal vádolnak. A film forgatása 2003 első negyedében kezdődik Angliában, 2004 nyarán kerül a mozikba.