A film most csütörtöktől látható országszerte több mint 40 moziban. A műsorrendi vetítésekhez kapcsolódva a premierhéten különleges beszélgetések kísérik a filmet. 

A Csoma Sándor rendezésében készült, megtörtént eseményeken alapuló alkotás Erőss Zsolt (Trill Zsolt) felesége, Sterczer Hilda (Pál Emőke) szemszögéből ábrázolja a valaha volt talán legnépszerűbb magyar hegymászónk elvesztésének fájdalmát, és reményt adó utat mutat a jövő felé. 

Ahogyan a rendező azt a CineFesten adott sajtótájékoztatón elmesélte, a Sterczer Hildával készült interjúkötet, A hópárduc felesége adta az ötletet, hogy Hilda gyászfeldolgozására koncentrálva, az ő nézőpontjából kellene feldolgozni Erőss Zsolt halálát. Csoma a könyv elolvasása után két nappal teljesen véletlenül összefutott az özveggyel egy élelmiszerboltban. „Ezt jelnek vettem, és azt gondoltam, hülye vagyok, ha nem megyek oda hozzá. Bátorságot vettem magamon, bemutatkoztam, és elmondtam, hogy filmet szeretnék készíteni az életéről.

Ennek a találkozásnak az eredményeképpen született meg a Magasságok és mélységek című film. Ahogyan kritikánkban is írtuk, Csoma alkotása „összefüggéseiben láttatja Sterczer Hilda gesztusait, amelyek kilenc évvel ezelőtt megosztották a nyilvánosságot, a filmet azonban Pál Emőke érzelemgazdag játéka teszi igazán figyelemre méltó pszichológiai elemzéssé.

Szeptember 22-én a 18.30-as vetítést követően a Cinema City Allee-ban a Magasságok és mélységek a szülőségben témát járja körül a népszerű magyar influenszer, Tapasztó Orsi (@nemakarokbeleszolni) a Sterczer Hildával folytatott beszélgetésben.

Szeptember 23-án a 18.30-as vetítés után a Cinema City Westendben a film kapcsán Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus beszélget Sterczer Hildával és a rendezővel, Csoma Sándorral arról, hogyan dolgozhatjuk fel a minket ért sokféle veszteséget.

Szeptember 24-én a Cinema City Mammutban a 18.30-as vetítést követően Magasságok és mélységek a hivatásban címmel lesz kerekasztal beszélgetés Suhajda Szilárd hegymászó és felesége, Legindi Tímea és Csoma Sándor részvételével.

Szeptember 25-én a Cinema City Aréna moziban a 18.30-as vetítés záróakkordjaként három pszichológus,  Fuller Bianka és a Mélylevegő Projektből ismert Pető Dorina és Juhász Bettina a Magasságok és mélységek az önszeretetben témában folytatnak diskurzust.

Szeptember 26-án a 18.30-as vetítést követően a Cinema City Allee-ban a Z-generációs csodagyerek, Trunk Tamás (@dablty) Sterczer Hildával és Csoma Sándor rendezővel egyezteti tapasztalatait magasságokról és mélységekről a teljesítményben.

Szeptember 27-én a Cinema City Győrben a 18.30-as vetítés után Orvos-Tóth Noémi és a film producere, Sümeghy Claudia arról folytatnak eszmecserét, hogy mennyi magasság és mélység megélése során juthatunk el a munka és a magánélet egyensúlyához.

Szeptember 28-án a Cinema City Mammutban a 18.30-as vetítést követően három sikeres nő, Orvos-Tóth Noémi, Ott Anna kulturális menedzser és Oltai Kata művészettörténész megosztják, hogy milyen magasságokat és mélységeket jártak meg az önérvényesítésben.

Szeptember 29-én a 18.30-as vetítés után az alkotók a Cinema City Nyíregyházában beszélgetnek a filmről és a munka és magánélet egyensúlya területén megélhető magasságokról és mélységekről.

Szeptember 30-án a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház 19 órás előadása után Nyáry Krisztián, Kadarkai Endre és Csoma Sándor egyezteti gondolatait az alkotói magabiztosságban megélhető magasságokról és mélységekről.

A későbbiekben a közönség találkozhat majd az alkotókkal többek között Nyíregyházán, Debrecenben, Szolnokon, Szegeden, Kecskeméten és Szentendrén is.

A Magasságok és mélységek című életrajzi filmet Csoma Sándor írta és rendezte, producerei Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan. Az operatőr Tóth Levente, a vágó Márton Dániel, a zeneszerző Balázs Ádám volt. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a CURTIZ című, többszörös díjnyertes Netflix filmet is jegyző JUNO11 Pictures produkciójában és Romwalter Judit koproducer jóvoltából a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült.