Fábri Zoltán Húsz órájával indul a hét, melyben egy magyar falu 1945 és 1965 közötti mozgalmas történetét ismerhetjük meg földosztással, ávóssal, forradalommal. Hétfőn még egy ifjúsági filmet (Na végre, itt a nyár!), Dargay Attila egyik klasszikus rajzfilmjét (Lúdas Matyi) és Szász János legutóbbi mozifilmjét (A hentes, a kurva és a félszemű) adja a tévé. Kedden a 2. világháború utáni korszak első jelentős mozifilmjét, a Valahol Európábant nézhetjük meg, amelyben egy csapat suhanc próbál ételhez és szálláshoz jutni.

Szerdán elutazhatunk Erdélybe Rudolf Péter és Haumann Péter társaságában (Kalandorok), illetve egy gyerekkori kedvencet nézhetünk újra, az Égigérő fűben a tízéves Misu próbál a nyugdíjazás előtt álló parkőr kedvében járni. Csütörtökön Latinovits Zoltán zsenialitása előtt hódolhatunk: előbb szeszélyes katonatisztként forgatja fel egy falu életét az Örkény István színműve alapján készült Isten hozta, őrnagy úr!-ban, majd az ítéletére váró katonatisztként láthatjuk az 1941-es vajdasági vérengzést felelevenítő Hideg napokban.

Kárpáthy Zoltán

A hét utolsó munkanapja az irodalmi adaptációkról fog szólni, Kosztolányi Dezső Pacsirtájának, illetve Jókai Mór Kárpáthy Zoltánjának a mozgóképes változatát nézhetjük meg. Latinovits ezekben a filmekben is feltűnik. Szombaton megnézhetjük, hogy magát a gazdag úrnak álcázó ékszertolvaj (Makláry Zoltán) el tudja-e csavarni a szobalány fejét (Három csengő), majd az 1956-ban készült Ünnepi vacsorára kapcsolhatunk oda, amely azt vizsgálja az akkoriban megszokott szocialista szemszögből, hogy egy asztalhoz lehet-e ültetni az úri és a munkás származású rokonságot. Mindkét filmben szerepel Tolnay Klári.

A hét utolsó napjára időzítették a legtöbb magyar filmet a csatornák. Magyar pomponlányokat ajánlunk a reggeli kávé mellé, amennyiben kedveled a trashfilmeket (Álom.net), pár órával később egy titokzatos herceg szenved repülőbalesetet a Hortobágyon és beleszeret az őt ápoló Erzsibe (Pusztai királykisasszony). Este előbb Fekete István regényhősei, Matula bácsi, Tutajos és Bütyök tűnik fel a képernyőn- ezúttal a 2012-es változatát vetítik a Tüskevárnak Nagy Marcellel a főszerepben, majd Bujtor István kezd pofozkodásba a Balaton partján (A Pogány Madonna). Az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikerével, a BÚÉK-kal búcsúzhatunk el a héttől.

BÚÉK

 

Július 27. (hétfő)

Húsz óra (r.: Fábri Zoltán) / Duna World / 10:55, 02:15
Na végre, itt a nyár! (r.: Fonyó Gergely) / M2 / 11:40
Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila) / M5 / 14:00, 00:15
A hentes, a kurva és a félszemű (r.: Szász János) / RTL Klub / 23:25

Július 28. (kedd)

Valahol Európában (r.: Radványi Géza) / M5 / 13:40, 22:25

Július 29. (szerda)

Égigérő fű (r.: Palásthy György) / M5 / 14:00, 22:25
Kalandorok (r.: Paczolay Béla) / Film+ / 14:30

Július 30. (csütörtök)

Isten hozta, őrnagy úr! (r.: Fábri Zoltán) / M5 / 13:30, 22:25
Hideg napok (r.: Kovács András) / Duna Tv / 00:11

Július 31. (péntek)

Last Call (r.: Kis Hajni) / CineMax2 / 07:40t
Pacsirta (r.: Ranódy László) / M5 / 13:45, 22:15
Kárpáthy Zoltán (r.: Várkonyi Zoltán) / M5 / 20:50, 01:55

Augusztus 1. (szombat)

Három csengő (r.: Podmaniczky Félix) / Duna World / 11:30
Ünnepi vacsora (r.: Révész György) / Duna Tv / 15:35, 02:30

Augusztus 2. (vasárnap)

Álom.net (r.: N. Forgács Gábor) / COOL TV / 08:00, 01:00
Pusztai királykisasszony (r.: Csepreghy Béla) / Duna World / 11:30, 03:40
Szerelmi láz (r.: ifj. Lázár István) / Duna TV / 14:40, 02:25
Tüskevár (r.: Balogh György) / M2 / 18:15
A Pogány Madonna (r.: Mészáros Gyula) / Duna Tv / 19:45
BÚÉK (r.: Goda Krisztina) / SuperTv2 / 21:00

borítókép: Isten hozta, Őrnagy úr!