Az újdonság varázsa és a nosztalgia is közrejátszott, hogy a vártnál jobban sikerült a pesti Uránia mozi első hónapja – vélekednek a nemzeti filmszínház üzemeltetői. A leglátogatottabb film A Hídember volt. Az igazgató a továbbiakban számít az új kormány támogatására is.

A vártnál jobbnak értékeli a tiltakozó röplapozással is emlékezetessé tett megnyitó óta eltelt hónapot Cselényi László igazgató. Szerinte a közönség kíváncsi volt a harmincas évekbeli állapotának megfelelő stílusban helyreállított, két kisteremmel bővített filmszínházra, ahová a nosztalgia is sokakat vonzott. A leglátogatottabb film A Hídember volt, amelyet az április 11-i országos bemutatót követő két hétben a több mint 45 ezer fővárosi néző egyharmada az Urániában látott. Ehhez képest az őszi premier előtt néhányszor levetített Bánk bán iránt jóval kisebb volt az érdeklődés, a 460 fős nagyteremnek mindig csak harmada telt meg.

A közeljövő tervei között az igazgató különleges filmes rendezvényeket említ. Például május 12-én vetítik az amerikai 102 kiskutyát, ugyanakkor meg lehet majd nézni a Bogáncs és a Cimborák című magyar kutyafilmeket is. Mi több, erre az alkalomra kutyavásárt is rendeznek a moziban az állatmenhelyek kölykeiből.

Százmillió forint támogatást kap idén az Uránia a kulturális tárcától. Az igazgató arra számít, hogy az új kormány is támogatni fogja a mozi különleges szerepkörét.