A fesztivál egyik szakmai fórumán Bársony Katalin is lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa 3brothers című filmjét, amely három koszovói roma fivér menekültsorsát dolgozza fel. A workshopon 11 országból 13 most készülő vagy már leforgatott projekt alkotói találkozhatnak televíziós szerkesztőkkel, forgalmazókkal, filmes szakemberekkel - ismertette a fesztivál sajtóirodája az MTI-vel.

last call 500


A ZagrebDox nemzetközi filmfesztivált 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy új lendületet adjanak a horvát dokumentumfilmezésnek, és lehetőséget teremtsenek a nemzetközi és regionális együttműködésre, koprodukciókra. A szemle mára a régió egyik legjelentősebb dokumentumfilmes rendezvényévé nőtte ki magát. A vasárnapig tartó kilencedik mustrára 30 országból több mint 180 dokumentumfilm érkezett.

A szemle a nemzetközi és regionális versenyprogramokon kívül tucatnyi tematikus és retrospektív, versenyen kívüli programot is kínál, amelyeket szakmai és szórakoztató események színesítenek.