A Boxi című animációs sorozat Zöldben című epizódja a hivatalos versenyprogramban nyerte el a legjobb animációnak járó díjat. A Magyar Média Mecenatúra programban támogatott film humoros története fakitermeléssel, újrahasznosítással foglalkozik a gyerekek számára is befogadható módon. Idén ez a hatodik hivatalos fesztiválszereplése az epizódnak: a KAFF, az ukrán Dytiatko és a baszk Zinetxiki gyerekfilmes fesztiválok mellett már két környezetvédelmi fesztiálon is hivatalosan versenyprogramban volt: a világ első és egyik legnagyobb zöld témájú fesztiválján, a spanyolországi FICMA-n, valamint az olaszországi CFF Caselle Filmfesztiválon. A Legjobb ifjúsági film nyertese ugyancsak egy magyar alkotás lett: Andristyák Marcell IN Corp. - Integrated Nanotechnologies című filmje az emberi test és a tudat módosításával foglalkozik.

Klingl Béla: Boxi 

A Green Fest Nemzetközi Zöld Kultúra Fesztivál ökológiai és környezetvédelmi kérdéseket jár körül, kiemelt célja, hogy támogassa azokat a filmkészítőket, művészeket és oktatási szakembereket, akik környezetvédelmi témában készítenek filmalkotásokat, projekteket. A fesztivál programja három részre tagolódik: a Green Screen a filmes program, a Green Field az oktatási program és a Green Square a kiállítási program. Az esemény szervezője a belgrádi Környezetvédelmi Fejlesztési Központ.

Forrás: MTI/ KGB Stúdió

Borítókép: A fesztivál díjazottjai (Kép forrása: KGB Stúdió)