A filmfesztivál létrejöttében nagy szerepe volt Oleg Bireckij filmesztétának, az Almatiban működő kinoklub (filmklub) vezetőjének - hangsúlyozta Teleki Szilárd. A kazah mozis honlapon: a kino.kz oldalon úgy is hirdetik a fesztivált, mint a népszerű szakember filmklubjának újabb rendezvényét. A filmesztéta 2003 óta vezeti be az érdeklődőket a világ filmművészetének rejtelmeibe, neki köszönhetően számos ország filmkészítésével és produkcióival megismerkednek a klubba járók.


A Valami Amerika előzetese


A pénteki megnyitót követően a Made in Hungária című zenés filmet mutatják be, szombaton a Csak szex és más semmi, valamint a Kontroll című produkciókat láthatja Almati közönsége. Április 1-én, vasárnap a Poligamy és a Valami Amerika című közönségsiker második részével fejeződik be a kazahsztáni magyar filmfesztivál.

Az Almatiban lévő magyar főkonzulátus vezetője elmondta: a pozitív országkép erősítését segíti, hogy Kazahsztánban nagy szimpátiával viseltetnek Magyarország iránt, és hálásak a magyar rendezvényekért. Nagy sikere volt a március 15-18 között az Almatiban lévő Intercontinentál szállóban tartott magyar ételfesztiválnak is, amelyen hévízi mesterszakács vendégeskedett.

Lesz magyar szereplője az április 12-15 között sorra kerülő nemzetközi jazzfesztiválnak is Almatiban - számolt be a következő magyar vonatkozású kazahsztáni rendezvényről a főkonzul.