Ezen túl egy bő válogatással kedveskedünk az elmúlt évek magyar rövidfilm-terméséből. Vendégként személyesen köszönthetjük néhány film alkotóját, akik a Filmművészeti Egyetem képviseletében látogatnak Tartuba, az V. Magyar Filmnapokra. (Lakos Nóra, Réthelyi András)

Az érdeklődők, szinte már hagyományosan, a filmeken túl a magyar zenével is megismerkedhetnek. A Csürrentő, moldvai népzenét játszó együttes, az utóbbi években különlegesen népszerűvé vált Észtországban. A táncházzal összekötött koncertjüket a Zavoodban adják 22-én éjszaka, majd ezt követi másnap egy gyerek-táncház, amit a fesztivált záró főkoncert követ.

Először kapcsolódik a filmnapokhoz fotókiállítás is. Az érdeklődők a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának fotóit tekinthetik majd meg a Tartui Egyetemi Könyvtárban. A kiállítás 22-en 6 órakor nyílik és egy hónapon keresztül lesz látható.

További információk: a www.heemp.org honlapon