A Nisi Masa tavaly novemberben lezárult Turisták elnevezésű pályázatának magyar nyertes darabját valójában ketten jegyzik – értesültünk a szerzőpáros másik tagjától, Rimóczi Lászlótól. Az információt az Éjszakai turizmus című forgatókönyvért a Nisi Masán díjazott Csukor Sonja is megerősítette.

Érdeklődésünkre, hogy amennyiben a forgatókönyvet valóban ketten írták, miért csak Csukor Sonja neve alatt adták be munkájukat a pályázatra, Rimóczi László úgy reagált, így egyeztek meg. „Sonja és én évek óta a legbizalmasabb barátok vagyunk és eddig csupán önmagunk szórakoztatására írtunk ezt-azt. A Sonja novellában erős én pedig a technikai részletekben, ami egy film megvalósításához kell. Ismerem az alapokat, látom a képeket, viszont másképp írom le, mint egy novella esetében. Az idei Nisi Masára Gábeli Tamás, a Budapest Shortfilm (BuSho) guruja hívta fel a figyelmem. Mivel ötletem nem volt, felhívtam Sonját. A mű hamar megszületett, mert egy kész novellát kellett csak filmre adaptálni. Azért a Sonja nevén fut, mert úgy gondoltam, hogy az ő ötlete, a tisztességtelenség pedig rossz karma” - ecsetelte Rimóczi László nevezésük körülményeit.

A zsűri az abszurd, szürreális darabokat kedveli
Rimóczi László
fotó:www.lezmuvek.hu
A zsűri az abszurd, szürreális darabokat kedveli, véli a civilben újságíró Rimóczi László. Az Éjszakai turizmus  abszurd sztorijának sikere legalábbis erre engedi következtetni a szerzőket. „Elég tekervényes, ami azért érdekes, mert mindössze nyolc percünk van mindezt kifejteni, úgy hogy füle és farka legyen. A filmben szereplő szürke, budapesti házaspár azt hiszi, hogy a világ nem áll másból, csak az ő szűk kis világukból, ám egy felettébb furcsa jelenség (idegenek a fürdőszobában) új távlatokat nyit számukra. A szánalmas átlagember a fura események áldozatává esik, megpróbálja felvenni a harcot az általa ismert eszközökkel, de kudarcot vall, mert látogatói megfoghatatlanok. Mindenképpen társadalomkritika a turizmuson keresztül, amely a szenzáció és a kuriózum érdekében mindent képes pénzzé tenni. Nem a turista a hibás, ő csupán a fogyasztói társadalom tipikus kiéhezett példánya” – engedett bepillantást Rimóczi László, miről is szól forgatókönyvük, amelynek megalkotásánál minden bizonnyal kapóra jöttek az idegenvezetőként dolgozó Csukor Sonja turizmusban szerzett tapasztalatai.

Az Éjszakai turizmus – a másik két forgatókönyv, a belga Grégory Lecoqc és a lengyel Mateusz Subieta műveihez hasonlóan – 5000 euró díjazásban részesült, illetve a tizenkét legjobb pályázóval együtt a szerzők részt vehetnek a European Short Pitch elnevezésű forgatókönyvíró-workshopon, amely a Clermont Ferrand-i Nemzetközi Rövidfilmfesztivál keretében kerül megrendezésre.

A forgatókönyvíró-workshopra Rimóczi László is ellátogat, de csak saját költségére – tudtuk meg Áprily Zoltántól, a Nisi Masa magyar képviselőjétől. A szervezet hivatalos álláspontja szerint ugyanis a pályázat magyar nyertese Csukor Szonja. „A pályázatok elbírálása mind magyar, mind nemzetközi szinten név nélkül történt, amely folyamat végén derült csak ki a szerző, egyben a pályázó neve. Ez esetben Csukor Sonja nyerte a versenyt, és mint később kiderült az ő kész novelláját segítette Rimóczi László tulajdonképpen forgatókönyvvé átdolgozni. „Ami a workshopot illeti, tudomásunk szerint Sonja jelezte a francia szervezőknek, hogy a forgatókönyv megírásánál igénybe vette Rimóczi László segítségét, s végül a franciák belementek, hogy Rimóczi nem hivatalosan, önköltségi alapon részt vehet a Clermont Ferrand-i rendezvényen.”

Kérdéses, hogy ki rendezhet majd filmet az Éjszakai turizmus-ból. A Nisi Masa szabályai szerint a rendezés lehetősége a forgatókönyvíróké, ám más a helyzet amennyiben lemondanak erről az opcióról – tudtuk meg Áprily Zoltántól. „Az elnyert 5000 eurót teljes egészében a filmre kell fordítani, így a film társproduceri teendőit tulajdonképpen maga a szervezet, illetve annak illetékesei, Csukor Sonjáék esetében a magyar képviselet látja el. Tehát abban az esetben, ha nem élnek a rendezés lehetőségével, a direktor személye további egyezkedés tárgya lesz. Arról nem is beszélve, hogy első körben a Clermont Ferrand-i workshopon még sokat fognak dolgozni a szerzők a forgatókönyveikkel, amelynek friss változatát végül bemutatjuk az ott vendégül látott nemzetközi producereknek. Ha megtetszik nekik az Éjszakai turizmus, és sikerül megegyezni, akkor nekik is lesz beleszólásuk, hogy ki rendezze a filmet. De egyelőre még korai erről beszélni, ugyanis a forgatókönyv nincs abban a stádiumban, hogy komolyan dolgozni lehessen belőle.”