68 országból érkező közel 200 kurrens mozgóképpel kezdődik január 6-án a Palm Springs - Nemzetközi Filmfesztivál, Kalifornia nagyszabású filmes eseménye – tudatta a Magyar Filmunió. Az év első fontos amerikai filmfesztiválja hagyományaihoz híven idén is műsorra tűzi egy válogatást a Legjobb külföldi film Oscar-díjára nevezett alkotásokból. Hajdu Szabolcs filmje, a Bibliothéque Pascal az Oscar-jelölésért folyó verseny „legerősebb résztvevői” között mutatkozik be Kaliforniában. A 22. alkalommal megrendezendő Palm Springs-i seregszemlén lesz látható először Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmje, a Womb. A német-francia-magyar koprodukcióban, Eva Green és Matt Smith sztárszínészekkel készült film a kaliforniai fesztivál „World Cinema Now” című válogatását gazdagítja.

 

womb_500



Közel kétszázezren látták már az Üvegtigris 3-at

Az Üvegtigris 3 beváltotta az alkotók reményeit és a korábbi két részhez hasonlóan hatalmas nézőszámot produkált. A december 16-i premier óta közel kétszázezren látták Rudolf Péter vígjátékát, de december 30-a és január 2-a között is 32.120 jegyet váltottak országosan a trilógia harmadik részére, így a bemutató után három héttel is ez az alkotás vonzotta a legtöbb nézőt a hazai mozikba. A bemutató hetében a szereplők, producerek és a rendező minden este más nagyvárosban vett részt közönségtalálkozókon.

uvegtigris3_500



Tuniszban kapott közönségdíjat Goda Krisztina Kaméleon című filmje

Kecskés Tibor, a Magyar Köztársaság Tuniszi Nagykövete, értesítése alapján közöljük, hogy a Tuniszban 2010. november 23. – december 12. között 16. alkalommal megrendezett EU Filmnapok rendezvényen „a nézők szavazatai alapján a Kaméleon című magyar produkció kapta meg a Fesztivál Közönségdíját.” Az emlékplakettet és az azzal járó pénzdíjat Adrianus Koetsenruijter, az Európai Unió delegációvezetője adta át a filmet képviselő nagykövetnek.

kameleon_500



A MOKÉP vezetője a Budapest Filmstúdió élen

A Budapest Filmstúdió Kft élére 2010. december 16-i hatállyal Gulyás Balázst, a MOKÉP-Pannónia Kft. igazgatóját nevezte ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Gulyás Balázs megköszönte Kántor László 11 éven át tartó munkáját, és azon meggyőződésének adott hangot, hogy a MOKÉP-Pannónia Kft. filmforgalmazási tevékenységét jól támogatja majd a stúdió filmgyártási irányvonala. A MOKÉP-hez hasonlóan a Budapest Filmstúdió is száz százalékosan állami tulajdonú vállalat, s mindkettő alapítója az MMKA-nak. A Budapest Filmstúdió olyan klasszikusok elkészültében működött közre, mint Az ötödik pecsét, a rendszerváltás utáni évekből pedig olyan meghatározó alkotások gyártója volt, mint a Simon mágus, az Árnyék a havon, a Hosszú alkony vagy a Roncsfilm.