A First Cut Lab az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi program, ahol a vágás folyamatát szakmai mentorok támogatják. Olyan alkotásokat válogatnak be a workshopba, amelyek túl vannak már a forgatáson, és éppen elkezdődött a vágás. Elsőként a legelső, leforgatott és egymás után illesztett anyagot (first cut) véleményezik a nemzetközi szakemberek, és segítenek kialakítani a végső arányok és irányok megtalálását. Ebben a programban vett részt többek között Reisz Gábor Magyarázat mindenre és Kis Hajni Külön falka című alkotása is korábban.

Nagy Borbála a forgatáson / Fotó: Lupa Pictures/Sivak Zsófi

 

„A nemzetközi mentorokkal nagyon fontos pillanatban osztottuk meg a projektet. Ez volt az első alkalom, hogy külső szemek néztek rá a vágatra." – mondta el Nagy Borbála. „Nagyon értékes, inspiráló visszajelzéseket kaptunk: egy tükröt, ami megmutatja, hogy különböző nemzetiségű, korú és nemű emberek hogyan ’olvassák’ a filmet. Így új ötletekkel és gondolatokkal folytatjuk a vágást, hogy a legjobbat hozzuk ki a felvett anyagból.”

Iványi Petra producer hozzátette: „abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ugyanannak a szakmai programnak három különböző workshopján is részt vehetünk. A Full Circle Lab a forgatókönyv-fejlesztés során segített, a First Cut Lab a vágásban kiemelt jelentőségű mérföldkő, míg a First Cut+ a film nemzetközi pozicionálásában és marketingjében nyújt szakmai támogatást. Mentoraink az európai filmipar legkiválóbb szakemberei, rengeteget tanulunk tőlük.”

Iványi Petra, a film producere

 

A világ eredete három nőről szól három európai városban, egy-egy döntés küszöbén. A negyven körüli főszereplők különbözőképp próbálnak választ adni az anyaság kérdésére: egy örökbefogadás, egy mesterséges megtermékenyítés és egy abortusz története a film. A budapesti szálban Nóra gyermeket szeretne örökbefogadni férjével közösen. Amikor a házasságuk válságba kerül, Nóra elbizonytalanodik: vajon elég stabil a kapcsolatuk egy ekkora döntéshez? Berlinben Rebeka a családja látogatásakor elmeséli, hogy spermadonor segítségével egyedül vállal gyereket. Bejelentése általános döbbenetet vált ki. Adél pedig, apja elvesztése után elfogad egy párizsi munkalehetőséget. Miközben próbálja újraértelmezni önmagát, teherbe esik egy nála jóval fiatalabb férfitől. Az abortusz lehetőségét mérlegeli.

A film forgatására a filmhu is kilátogatott„Erős vízióm van ezekről a városokról, és megtetszett az ötlet, ahogy távolodnak a történetek Magyarországtól nyugat felé” – mesélte Nagy Borbála. „Ez nem csak földrajzi, de érzelmi távolodás is attól, hogy lehet-e máshogy élni, hogy nem csak a klasszikus családmodell létezik. Budapesten egy örökbefogadási történetet élünk meg, a berlini karakter már nem keres partnert a gyerekvállaláshoz, majd még egyet ugrunk, és Párizsban már az a kérdés, hogy egyáltalán legyen-e gyerek.”

Székely Rozália, Török-Illyés Orsolya és Sipos Vera, a film főszereplői

 

Nagy Borbála Budapesten tanult, az egyetem után újságíróként dolgozott. 2011-ben Németországba költözött, ahol a berlini Német Film- és Televízió Akadémiára (DFFB) járt, és részt vett a Talents Sarajevo (2017), a Berlinale Talents (2020) és a Cannes Cinéfondation Residence (2021-2022) programokban. Minden rendben című rövidfilmje világszerte kapott meghívásokat fesztiválokra, ezt követő kisjátékfilmje, a Pannónia dicsérete pedig több nemzetközi díjat nyert, többek között a Német Rövidfilmdíjat és a Magyar Filmkritikusok Díját.

Kép a Minden rendben című rövidfilmből

 

A világ eredete rendezője és forgatókönyvírója Nagy Borbála, operatőre Moritz Friese, producere Iványi Petra, co-producerei Julie Paratian (Franciaország), Margarita Amineva-Jester és Daria Wichmann (Németország), vágója Dunai László, látványtervezője Melicher Gréta, jelmeztervezője Bognár Hajnalka.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Lupa Pictures gyártásában, a Sister Productions, Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin és a Voices Films koprodukciójában valósul meg.

A világ eredete előreláthatólag 2025-ben kerül mozikba a Mozinet forgalmazásában.