A Budapest Debut Film Forum lehetőséget biztosít az elsőfilmes alkotóknak, hogy nemzetközi, professzionális filmes mentorok előtt mutassák be debütáló projektjeiket, amely alkalmassá teszi a terveket további fejlesztésre és bemutatkozásra.

A szervezők szem előtt tartják, hogy a koprodukció kulcsfontosságú szerepet játszik a filmgyártásban: nemcsak finanszírozási, hanem forgalmazási szempontból is előnybe kerülhetnek azok a produkciók, amelyek több ország együttműködéseként jönnek létre.

Az 5. éve megrendezett Budapest Debut Film Forumon 2021 óta a mozifilmek mellett a televíziós sorozatok terveit is várják 2023. február 20-ig.

A fórumra minden európai országból lehet nevezni fikciós nagyjátékfilm-projekteket, illetve sorozat-ötletet, azonban a visegrádi országok különleges fókuszt kapnak. A szervezők a beérkező pályázatok közül 5-5 olyan film és sorozattervet választanak ki, amelynek már van rendezője és producere is.

A rendezvény célja, hogy az európai, elsősorban visegrádi régióból érkező kollégák szakmai iránymutatást kapjanak készülő projektjük sikeres megvalósításához az ideérkező nemzetközi mentoroktól.

A 2022-es Budapest Debut Film Forum résztvevői / Fotó: Sivák Zsófia

Tavaly a meghívott előadók között volt Ada Solomon (Arany Pálma és Arany Medve-díjas producer); Boris Pugnet (francia filmmarketing szakember); Marcin Łuczaj (a New Europe Film Sales világforgalmazó képviselője), Klaudia Śmieja-Rostworowska (Európa Filmdíjas és cannes-i Un Certain Regard-díjas producer), Jakub Viktorín (a BDFF 2019-es győztese), illetve különleges prezentáció keretében mutatták be készítői (Závorszky Anna az HBO és Petrányi Viktória a Proton Cinema részéről) premier előtt A besúgó első két epizódját.

Az első BDFF fődíját a fiatal szlovák rendező, Michal Blaško Victim című projektje nyerte, 2020-ban a Nincs itt semmi látnivaló című projekt lett a legjobb, ennek rendezője Nagy Borbála, az ő rövidfilmje, a Pannónia dicsérete nyerte a 9. Friss Hús fődíját 2021-ben. 2022-ben a legígéretesebb egész estés filmnek Nagy Borbála rendező és Margarita Amineva producer magyar-német koprodukcióban készülő The Origin of the World című filmterve lett, a legígéretesebb sorozat pedig a szlovák Anastasia R. Hoppanova rendező és Lukáš Teren producer Killswitch című projektje lett.

A BDFF emellett a Visegrádi Koprodukciós Díjat is odaítéli az egyik projektnek, amelyet a legjobb, koprodukcióra különösen esélyes visegrádi országból érkező film- vagy sorozatterv kaphat meg.

A műhelyt rendezvények, szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések és ingyenes esettanulmányok kísérik a szakma nemzetközileg elismert képviselőinek előadásában, amelyek nyitva állnak a filmszakma résztvevői és a nagyközönség számára. A tematikában idén is olyan aktuális témákkal foglalkoznak majd, mint a fellendülő európai streaming ipar, a filmnézési szokások és igények kiszolgálása, az európai filmgyártók szerepe és Magyarország helyzete ezen a területen.

A Budapest Debut Film Forum támogatója a Visegrad Fund és a Nemzeti Filmintézet, partnerei a New Europe Film Sales és az iShorts.További részletek és jelentkezési lap a Budapest Debut Film Forum oldalán találhatóak.

Forrás: Friss Hús