Várhatóan március végén adják át a volt Uránia mozi felújított épületét – közölte Ács Tamás, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának gazdasági helyettes államtitkárától.

Az 1999-ben bezárt Uránia mozi felújítását tavaly júniusban kezdték el egymilliárd forintos költségvetéssel. A tervek szerint a filmszínházban elsősorban magyar filmeket és európai művészfilmeket fognak vetíteni tematikus jelleggel, illetve tervezik a filmszemlék alkotásainak folyamatos bemutatását is. Az épület műszaki átadását és próbaüzemét valószínűleg március 10. és 20. között tartják.

Tárgyalnak arról, hogy a felújított, hatszáz férőhelyes intézményben lesz a premierje Bereményi Géza A Hídember, és Jankovics Marcell Ének a csodaszarvasról című filmjének is. Az Uránia filmszínház a jövőben közhasznú társaságként fog működni, amelynek megbízott vezetője Cselényi László.
(Népszabadság)