Az orvosok szerint álmában kapott szívrohamot, néhány órával azután, hogy együtt vacsorázott két gyermekével. Korábban, szeptemberben már elszenvedett egy hasonló megrázkódtatást. Felesége elmondása szerint halála békés volt. Egyébként egyszerű, szerény ember volt, de ha dícsérő leveleket kapott az olvasóktól, felvillanyozódott, határtalanul büszke volt rájuk.  

Hailey könyvei 40 országban jelentek meg, és több mint 170 millió példányban keltek el.

1920-ban született az angliai Lutonban. 14 évesen abbahagyta az iskolát, a második világháborúban pedig a Királyi Légierő pilótája volt és a Közel-Keleten harcolt. 1947-ben Kanadába költözött, itt kezdett el televíziós forgatókönyveket írni.

1968-as Repülőtér című könyve Burt Lancaster és Dean Martin főszereplésével került mozivászonra, ez a film indította el a 70-es évek légikatasztrófa-filmjeinek sorozatát. Ide sorolható még az 1980-as Airplane! című paródia is, amely Hailey Flight Into Danger című televíziós forgatókönyvén alapult. Már ez a mű is azzal a kérdéssel játszott el, mi történik a repülőgép irányításával, ha mind a két pilóta megbetegszik.

Hailey ugyancsak beleásta magát a bankemberek és a hotelmenedzserek világába, hogy feszült cselekményeihez megfelelő hátteret teremtsen. Figurái a valódi életből kerültek elő, nem érdekelték a a vámpírok és a titkosügynökök. Kritikusai a világok felépítését különösen dícsérték, azonban többen elmarasztalták amiatt, hogy történetei néha klisékbe csúsznak.

Időskorában a tömegkultúra számára már nem írt több könyvet, az írást hobbiként folytatta otthonában.