Vagyóczky Tibor halálhírét a Magyar Operatőrök Társasága közleményben tudatta. Vagyóczky Tibor 1931. szeptember 6-án született Budapesten. Szülei Vagyóczky János és Koszorús Veronika voltak. 1951-1955 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakos hallgatója volt, ebben az időszakban ismerkedett meg Zsigmond Vilmossal és Kovács Lászlóval. 1955-1987 között a Mafilmnál dolgozott, Illés György közvetlen munkatársaként. 1987-1990 között a Movi rendező-operatőre volt. 2001-2003 között az IMAGO (Európai Operatőrök Társaságának) elnöke volt.

Harmincöt éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik meghatározó tanára volt, illetve oktatott a Szent István Egyetem kommunikációs szakán is. Az ő kezei alatt születhetett meg a Kézikönyv film- és tévéalkotóknak című könyv, amely az egyik legmeghatározóbb filmes tankönyv, több kiadásban is megjelent. Emellett főszervezője volt a HSC digitális napok rendezvényének. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. 2020-ban átvehette az IMAGO International Tribute Award díjat a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny gáláján.

Élete során többek között olyan filmekben nyújtott kiemelkedő operatőri teljesítményt, mint például a Nehéz emberek, az Esős vasárnap, az Ezek a fiatalok, a Nem szoktam hazudni vagy éppen a Fiúk a térről című alkotások. Ezeken felül pedig több, mint száz rövid- és dokumentumfilm alkotója volt.

Forrás: Magyar Operatőrök Társasága